Akkor is hallgasd dalom,
Ha az nem tiszta irodalom
Mikor simogat a szél,
A teremtés te hozzád beszél.
Mikor nyílik a virág,
Neked örül az egész világ.
Olykor nézz fel az égre,
S az istenért örülj már végre.
Ha a szerelem a cél,
Miért van szíveden páncél?
Óvatos vagy, tán okkal,
De mit csinálsz a hangokkal?
Hagy el ami etikus,
A szorongás nem genetikus.
Az életet csak az meri,
Ki a szerelmet ismeri.
Életed csupa ború,
Ezért van lelkedben háború.
Tetteidben sok az ész,
Ember, tudod-e, hová mész?
Elvárásaid nagyok,
Pedig a nap is csak neked ragyog.
Nézz fel az égre,
Engedd hadd történjék végre.
MINDEN ÚT HAZA VEZET
A patak parton ülök,
S egy gondolatba szédülök
Égi otthon eszembe jut
Minden folyó tengerbe fut
Magamat a vízre vetem
S így a víz útját követem
Ha a csepp magát feladja
A tenger azt befogadja
Refr.
Minden út haza vezet
S az út maga az élvezet
Bárhogyan is fékezek
Egyszer úgyis megérkezek
A csepp része a tengernek
Ahogy Isten a lelkemnek
Bár ez a gondolat merész
Így lesz majd a részből egész
Az út hazáig jókora
Víznek tenger az otthona
Ám időnként meg-megállok
Már magamtól is haza találok
Az idea mit megszülök
Ellazít s így nem feszülök
ÉN VAGYOK A MINDEN
Tűzből vagyok, tűzben égek,
Nem hatnak rám nehézségek.
Egon olyan, mint a bomba,
Nem vág az én profilomba.
Tenger vagyok, hívogatlak,
Hullám kézzel simogatlak
Ember vagyok, ki nem lapít,
Haragodban lecsillapít.
Én vagyok a minden
Ami bennem nincs, az másban sincsen.
Teljes vagyok, s még annyi minden,
Elmondanám, de időm nincsen.
Felhő vagyok, bárány felhő,
Irány észak, fú a szellő.
Nincs akarat, miért is volna,
Így jó nekem, csatangolva.
Szikla vagyok, ki nem lázad,
Építhetsz rám kalács házat.
És én vagyok a négy elem,
Felnövök majd, csak türelem.
Tüzes szemem tőled részeg
Boldog vagyok, de nem félszeg