Balassa Enikõ
Már kivetted!
Esélytelen ballépések sorai
Rángatóznak a téli havon,
Ezer tû fordul most felém,
S szórakozott szemeikbõl
Nagy mászóka hegyébe ültetik
Bajom, hívogatnak halkan,
Gyere le kedves,
Itt naranccsak megrakott a lét,
Illatokba mártott üvegcipõ az,
Ami tiéd.
Négy fehérruhás ember
Tapogatja karom, arcuk torz,
Nyugtalan gondolatok ágya,
Kockák kerülnek kockákra,
S a bûvös grammokat
Jaj hogy felejtettem el?!
Írásaim lebegtek fölöttem,
És mind törhetetlen volt,
Szekrényeket döntött egymásra
Foszló magzatom és dalolt,
A csalogányok torka elvágva egytõl egyig!
Mily csodás kompozíció!
Ha ránézek a szivárvány összes
Színe kínzó formát ölt,
Elvesznek a kósza fotonok és egy
Stabil hálózatba építik az
Összetett lényeget,
Haldokló kutya vagyok,
A bennem lakó Istent eláruló!
A semmibe bújni vágyom én,
Téged Uram az angyalok már nem tisztelnek,
Csatlakozni hozzájuk nem merek,
Bár hitem vérzik,
S az elvékonyult emberiség
Sötét pusztaságába küldtél,
Hogy lassan kipusztuljak én is,
Szaporítani magamat nincs erõm,
Abból csak száraz gallyak viadalát
Láthatnád,
S annyiszor verték már magukat
Falba a vastag könyvek,
S a lapokról a rongyos betûk
Kezét-lábát vágták le a csendes órák.
Igen én csak emberibb lettem,
Minden földi haldoklik magában,
s korcs agyában
A morajló felsõbbrendû szörny
Fûrészfogú bûnre lép.
Munkást hívok, szorgalmast,
Tétova bamba kört kerülõ
Manót,ki tudja, hogy
Furfangos fejében hogy
Alkosson területet.
Test nélkül nincs akarat?
Uram a bizakodás aratómunkása vagy!
Egy csontszilánk a térdembe költözött.
Már kivetted!