1. Fejezet
Gergő egyedül sétált hazafelé a sötét, kihalt utcán. Nyár este volt, minden
csendes. Az utcai lámpák fénye narancssárga fénybe öltöztette az utat. Gergő
szeretett este sétálni. Ilyenkor egyedül maradhatott a gondolatival. Nem sietett,
kényelmesen haladt előre és közben figyelte a gyönyörűen kivilágított kirakatokat.
Csak pár embert látott még az utcán. Némelyiket meglátva gyakran elgondolkozott
azon, hogy vajon mit keres az illető az utcán. Inkább egyfajta játék volt ez
a számára. Meglátott valakit, például a trolin, vagy a villamoson, és eljátszott
a gondolattal, hogy mi járhat az illető fejében. . Most csak egyetlen embert
látott útja során. Egy középkorú férfit, aki a kutyáját sétáltatta. A kutya
egy gyönyörű agár volt. Ahogy az utcán sétált, és egy lámpa alá ért, teljes
pompájában láthatta az állatot. Szinte minden csontja kilátszott. Vékony lábai
és nagyon keskeny feje volt. Szép lassan és méltóságteljesen mozgott az állat.
Gergőnek nagyon tetszett. Szerette a nagytestű kutyákat, és ha lett volna kutyája,
valami hasonlót szeretett volna. A kis kutyákat nem szerette. Azok mindig nyugtalanok,
talán pont a méretük miatt, ki tudja. Nagyon kellemes idő volt, pont megfelelő
egy éjszakai sétához.
Ahogy lassan kiért a Duna-partra, megcsapta őt a kellemes vízparti levegő. Felnézett
az égre, ami tele volt csillagokkal, és köztük ott ragyogott a hold. A hold
éppen fogyófélben volt, éppen csak egy karéjnyi világított az égbolton. Gergő
hazafelé tartott éppen. A gimnáziumi bankettjéről jött. Most érettségizett le,
és a bankett végén végleg elköszönt azoktól, akikkel négy évig, nap mint nap
találkozott. A Margit hídig éjszakai járattal jött, de onnan gyalog indult el.
Gondolkozott rajta, hogy várjon-e egy újabb éjszakai járatra, de inkább gyalog
indult útnak. Általában akkor szokott sétálni, ha egyedül akart maradni. Nem
volt kedve várni a buszra, és sok részeg emberrel összezsúfolva órákig utazni.
Ez egy jelentős alkalom volt, és elég sok minden kavargott a fejében. Lezárult
az életében egy újabb fejezet. Már az érettségi előtt pár hónappal gondolt rá
párszor, hogy mi lesz ezután, de túl távolinak tűnt az egész. Elég magányosnak
érezte magát, ugyanakkor egy kicsit szomorú is volt. Nem azért, mert olyan szoros
kötelékek fűzték volna az osztálytársaihoz, hanem azért, mert azok túl könnyen
búcsúztak el tőle. Volt olyan is, aki egyszerűen el sem köszönt tőle. Szerette
volna azzal vigasztalni magát, hogy egyszerűen csak a nagy kavarodásban elfeledkezett
róla, de ő is tudta, hogy ez egyáltalán nem igaz. Nem akarta magát becsapni,
vagy feleslegesen ámítani. Egyszerűen nem volt számukra olyan fontos, mint amennyire
ő szerette volna hinni, vagy amennyire ők fontosak voltak neki. Egy kicsit becsapva
érezte magát ezért. Sokszor feltette magának a kérdést, hogy vajon miért volt
ez így, de sosem jött rá. Talán azért nem szerették, mert a szüleinek volt egy
mulatójuk, vagy azért, mert túl zárkózott volt? Sosem jött rá. Mindig is úgy
érezte, hogy a többiek kedvelik őt. Mindig is szeretett más számára fontos lenni.
Ezért sok mindent hajlandó volt megtenni, akár még meg is alázkodott. Most egy
kicsit becsapva érezte magát.
-Bezzeg Viktor biztosan jól szórakozott az egyetemi gólyabálján. - gondolta
magában.
Viktor Gergő bátya volt. Ránézésre senki sem tudta volna megmondani róluk, hogy
testvérek. Igazából nagyon jó Stan és Pan párost alakíthattak volna egy burleszkfilmben.
Viktor két méter feletti termetével úgy magaslott Gergő mellett, mint egy felhőkarcoló.
Sosem lehetett róluk egy normális állóképet készíteni, mert mindenkit elfogott
a röhögés, ha meglátta a képet. Gergő 170 centi magas volt, és elég vékony alkat.
Belsőleg még nagyobb volt a különbség. Viktor egy nagyon impulzív személyiség
volt, aki imádta maga köré szervezni az embereket. Gergő pont a fordítottja
volt ennek. Zárkózottabb természetű volt.
Viktornak ma volt a gólyabálja az egyetemen. A Közgazdasági Egyetemre járt.
Nem volt jó tanuló. Három évvel volt idősebb Gergőnél, és már másodjára fogott
neki az első évnek. Egy évet kihagyott gimnázium után, mivel úgy gondolta, hogy
egy kisebb összeggel majd bomba üzletet csinál, és nem fárasztja magát azzal,
hogy továbbtanul. Egy év után rájött, hogy tévedett. A pénz elment, az apjuk
meg ragaszkodott hozzá, hogy diplomát szerezzen.
Egyébként Viktor értett a pénz nyelvén, nem rajta múlt az, hogy megbukott a
vállalkozása. Egyszerűen úgy gondolta, hogy jó ötlet, ha nyit egy kávézót. A
szomszéd kávézó tulajdonosa viszont ezt nem egészen így gondolta, és egy igen
meggyőző módon kifejezésre is jutatta ezt az álláspontját. Érdekes módon a megnyitás
után valamilyen okból péntek hajnalban mindig Viktor kávézójának a kirakatát
törték be és verték szét a bútorzatot.
Gergő már majdnem otthon volt. Már csak pár utcasarok volt hátra. Közben hirtelen
beborult az ég, és elkezdett csöpögni az eső. Annyira elmerült gondolataiba,
hogy teljesen meglepték az első esőcseppek, amik az arcát érték. Meggyorsította
lépteit, mert nem akart elázni.
Elérte a házat. Egy kétszintes ház volt garázzsal, és egy kis kerttel. Gergő
szerette ezt a házat. Itt élt, mióta megszületett. Ahogy befordult, meglátta
Viktor kocsiját a garázs előtt. Kicsit bosszantotta a dolog. Szeretett volna
egy kicsit egyedül lenni, és rendezni a gondolatait. Felért a lépcsőfeljárón,
és elővette a kulcsát. Benyitott, de nem gyújtott villanyt. Egyszerűen ledobta
a cipőjét, és elindult a konyha felé. Nagyon meleg volt. Egyenesen a hűtőszekrény
felé vette az irányt, és kinyitotta. Az utcai lámpa fénye halványan beszüremlett
a konyhába. Egy pohár jeges teát töltött magának, és beledobott pár jégkockát.
Fogta a poharat, és leült az ebédlőasztalhoz. Lassan kortyolta a jeges italt,
miközben ült a sötétben. Szeretett a konyhában este üldögélni, és gondolkozni.
Pont az ablak mellé ült le, a beszűrődő fénypont a hűtőszekrényt világította
meg. Az utcai lámpa körül keringő bogarak árnyéka ott táncolt a fehér ajtón.
Hirtelen egy alak jelent meg az ajtóban. Gergő azt gondolta, hogy Viktor jött
le valamiért. Nem vette észre rögtön, és elhatározta, hogy megtréfálja egy kicsit.
Nem szólt semmit, csak figyelt, tudta, hogy őt nem láthatják meg, ahogy a vaksötétben
ott ül a széken. Csak egy körvonalat látott, ami nem jött be a konyhába, hanem
megállt egy pillanatra. Kinyújtotta a karját, mintha keresne valamit, majd lassan
elindult a hűtőszekrény felé. Elérte a hűtőszekrényt, és lassan kinyitotta az
ajtót. Gergő ekkor pillantott rá elősször, és hirtelen megdöbbenésében majdnem
eldobta poharát. Lábai elgyengültek, teljesen izgatottá vált. Az idegen, akiről
az előbb még azt hitte, hogy Viktor, egy lány volt. Először csak a lány karcsú
alakjának sziluettjét látta, ahogy az ajtóból jövő fény megvilágította. Látta
a lány göndör hajtincseit, ahogy a feje búbjától elindulva eltűnnek a válla
mögött. Egy darabig álldogált az egyik lábán egyensúlyozva, a másikat pedig
félig felhúzva. Ahogy a lány kinyitotta az ajtót a teste összerezzent egy kicsit,
a kiáramló hideg levegő miatt. Gergő most vette csak észre, hogy a lány teljesen
meztelenül áll előtte, hirtelen megijedt, de aztán megnyugtatta a tudat, hogy
nem láthatta meg őt a sötétben. Teljesen zavarba jött, és kezdte kényelmetlenül
érezni magát. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen, csak guggolt a széken, és szorongatta
jegesteáját a kezében. A lány lassan kivett valamit a hűtőből. Egy doboz tej
volt. Oldalra fordult, majd a szájához emelte a tejesdobozt. Ekkor előbukkantak
csodálatos keblei. Még mindig fél lábon egyensúlyozva állt, és teljesen hátrahajtva
a fejét, ivott a dobozból. Most látszott csak gyönyörű haja, ami egészen a dereka
közepéig ért. Majd hirtelen becsukta az ajtót, és egyenesen Gergő felé fordult.
Gergő szíve a torkában dobogott. Most biztosan meglátta, de aztán rájött, hogy
a lány, még mindig nem láthatja. Ettől megnyugodott egy kicsit. Most pillantotta
meg először a lány arcát. Gergő nem hitt a szemének. Pontosabban nem akart hinni
a szemének. Noémi volt az. Bár csak halványan látta az arcot, de ezer közül
is felismerné. Nem értett semmit. Mit keres ő itt, mit keres Noémi teljesen
meztelenül, egy tejesdobozt szorongatva a kezében, az ő konyhájában? A fejében
egymást harsogták túl a gondolatok. Először átvillant az agyán, hogy talán álmodik,
vagy rossz házba ment be, de tudta, hogy jó házban van, és még sohasem volt
ennyire ébren. A szíve ismét a torkában dobogott. Kezdte azt hinni, hogy Noémi
miatta van a házban. Már majdnem megszólalt, amikor egy hang tépte szét a csendet.
- Bébi, hová tűntél? Nekem is hagyjál egy kicsit.
Viktor hangja volt Belépett a konyhába, és egyenesen Noémihez ment. Hátulról
átkarolta, és megcsókolta a nyakát.
-Csak nem megszomjaztál? - Szólalt meg Noémi pajkosan.
-Túl forró volt a tested, száraz vagyok akár a sivatagi homok - válaszolta Viktor.
- Gyere, megfázol itt egy szál tejesdobozban, menjünk vissza.
-Gergő hol van? Nem szeretném, ha meglátna - mondta Noémi.
-Gergő? Leutazott vidékre az ősökkel, csak hétfőn jön haza, előttünk az este.
Miért nem akarod, hogy meglásson? Csak nem történt valami, amiről tudnom kéne.
Bár ő nem is tudna mit kezdeni veled - válaszolta Viktor.
-Ne mondj ilyet róla. Kedves fiú, de én téged akarlak - mondta Noémi, majd egy
pajkos mosoly kíséretében folytatta. -Én még sosem csináltam konyhában.
Gergő ekkor teljesen leblokkolt, nem tudta mit tegyen. Mérhetetlenül dühös volt.
Legszívesebben felordított volna, de tudta, hogy nem teheti. Megalázottnak érezte
magát, és mindent megadott volna, hogy ne ott legyen, és ne lássa azt, amit
lát. Noémi hirtelen elindult egyenesen Gergő felé, az asztalhoz, de Viktor megragadta
a karját.
-Gyere, fent már vár az ágy.
Noémi megfordult, és hagyta, hogy Viktor kivezesse a konyhából a karjánál fogva.
Gergő most már egyedül volt. Remegett a keze, letette a poharát az asztalra,
majd elindult a bejárat felé. Noémi kacagását halotta még az emeletről, amikor
kinyitotta az ajtót. Soha az életében nem csukta be még ilyen halkan az ajtót.
2. Fejezet
Lerohant a lépcsőfeljárón, és kiszaladt az utcára. Rohant, mint egy ámokfutó,
nem is tudta mit tesz. Egyre csak azok a szavak kavarogtak a fejében. Végül
lelassított, körülnézett, de nem tudta, hogy hol van pontosan. Hirtelen egy
taxit pillantott meg a kihalt utcán. Feltartotta a kezét. A taxi lassított.
Beült az autóba. Nem igazán tudta, hová menjen. Át kellett gondolnia azt, ami
történt. Túl sok minden történt már ma.
-Hová megyünk? - kérdezte a sofőr.
-Vigyen a Csendes Zongorista klubba - válaszolta hirtelen. Teljesen meglepődött
maga is, amikor ezt mondta. Teljesen ösztönösen mondta, de végül is jó ötletnek
tűnt.
-Az a jazzklub a belvárosban?
-Igen, az.
Ez volt a családi klub, amit az apja vezetett. Már elég régi klub volt, de Gergő
ritkán járt oda, általában csak akkor, ha valami nyomta a szívét. Egy csendes
kis klub volt, kevés törzsvendéggel, ahol állandóan szólt a jazz. Pont ez kellett
most neki. Leülni egy asztalhoz, és hallgatni a zenét. Imádta a jazz-zenét,
és a klubban fantasztikus volt a zene.
A taxi lassan elindult.
-Szép esténk van. Ismerem azt a klubbot. Párszor rendeltek oda autót - mondta
a sofőr.
Gergő nem válaszolt, egészen más járt a fejében, csak biccentett egyet a fejével.
Máskor sem szerette, ha a taxiban a sofőr elkezd beszélgetni vele, de most egyáltalán
nem volt hozzá hangulata. Ezután csendben voltak mind a ketten. Gergő nem tudta
kiverni a fejéből azt a képet, amikor Noémi ránézett. Egyenesen a szemébe, bár
nem tudhatta, hogy ott van, és nem is láthatta őt a sötétben. Még most is elöntötte
a víz, amikor rágondolt. Lassan haladtak a klub felé. Az úttest teljesen üres
volt, egyetlen autót sem lehetett látni.
A klub a belvárosban volt, Pesten.
-Megérkeztünk - mondta a vezető.-1200 lesz.
Gergő kifizette a taxist, és kiszállt az autóból. A bejárat felett egy kék neon
világította meg az utcát. Rajta egy zongorista sziluettje látszódott fehéren,
amint éppen játszik. Az ajtó mellett volt még két tujabokor egy dézsában. Bement
az ajtón, és elindult lefelé a lépcsőn. A klub este nyolctól reggel nyolcig
volt nyitva. Ahogy leért, meglátta a lépcső alján Oszkárt, a kidobó embert.
Oszkár körülbelül két méter magas volt, és teljesen kopaszra volt borotválva
a helye. Állandóan egy fekete bőrmellényben és bőrnadrágban volt. A kopasz fején
megcsillant a lámpák fénye.
-Helló, Gergő, hogy s mint? - kérdezte.
-Helló! Nem túl jól, lejöttem, hogy eltűnjek a világ elől - válaszolta Gergő.
Kevesen vannak a klubban. Általában kevesen jártak ide, de azok mind rendszeres
vendégek voltak. A terem közepén helyezkedett el a kör alakú színpad. Körülötte
helyezkedtek el az asztalok. A teremben enyhe füst gomolygott.
Gergő leült az egyik asztalhoz.
-Szia! Rég láttalak. Mit hozhatok?
Gergő felpillantott, Éva volt, a pincérnő.
-Egy korsó sört kérek.
-Sört? Mi az, nem szoktál egyedül inni. Mi van veled?
Gergő felnézett, hogy válaszoljon.
-Oké, ne is folytasd, inkább ne mondd el - mondta Éva, és kedvesen rámosolyodott.-
Hozom a sört.
-Ennyire látszik rajtam - gondolta Gergő magában.
Most is szólt a jazz. A klubban két zenész játszott. Állandó zenészek voltak.
Mióta a klub megnyílt, azóta majdnem minden este itt voltak. Az egyikük zongorán
játszott, és mindenki csak Szeminek hívta. A másik zenész kürtön játszott, és
Luinak hívták. Senki sem tudta az igazi nevüket, de nem is kérdezte meg tőlük
senki. Talán már ők sem tudták volna megmondani. Lui ott ült a színpad közepén,
egy bárszéken, és becsukott szemmel fújta a kürtöt. Teljesen átszellemült, szinte
transzban volt. Szemi a zongorán próbálta követni Luit. Két zenész és két hangszer
párbeszéde volt ez, és Gergőnek nagyon tetszett.
Mindkettejüknek egészen rövid haja volt. Lui egy kicsit magasabb volt kettőjük
közül. Egyvalami közös volt bennük, imádták a jazzt.
-Parancsolj, a sör - mondta Éva, és letette Gergő elé a korsót, majd leült vele
szemben a székre, miközben a tálcát pajzsként a mellkasához tette.
-Köszi! Hogy telt a mai napod?
-Csak úgy, mint a többi. Lui napról napra jobban játszik, én meg napról napra
álmosabb vagyok. Te mesélj inkább nekem, mi történt?
-Nem igazán tudnám elmondani, történt valami, amit át kell gondolnom.
-Rendben. Akkor nem zavarlak - mondta Éva, és visszaindult a bárpulthoz.
Gergő nagyot kortyolt a jéghideg sörből, miközben eszébe jutott az első találkozása
Noémivel. Egy gimnáziumba jártak, de Noémi két osztállyal alatta járt. Egy péntek
délutáni nap volt, körülbelül két hónappal ezelőtt. Gergő éppen a tornaórája
után indult befelé az iskola udvaráról az öltözőbe. Már szinte mindenki hazament,
a hetedik, vagy a nyolcadik óra után lehetett. Bejött az udvarról, és elindult
a kihalt folyosón. A nap szikrázóan sütött. A folyosó fényárban úszott. Ahogy
befordult az egyik folyosóról a másikra, egy kis csoportot pillantott meg a
folyosó végén. Három lány volt, köztük Noémi. Ahogy Gergő a közelükbe ért, hirtelen
elcsendesedtek és összesúgtak egymás között. Amikor elhaladt mellettük, az egyikük
gúnyosan utána kiabált valamit. Gergő már nem emlékezett, hogy pontosan mi volt
az, de nem a saját nevén szólították meg. Összekeverték valakivel az osztályból.
Amikor visszafordult, akkor újra összesúgtak egymás között. Nem törődött velük,
hanem nyugodt léptekkel haladt tovább az öltöző felé.
Miután átöltözött, visszaindult, és a lányok még mindig ott voltak. Most nem
szóltak hozzá, ezért Gergő nem is akart foglalkozni velük, de ahogy kinyitotta
a lengőajtót, hirtelen mást gondolt. Sarkon fordult, és odalépett hozzájuk.
-Sziasztok! Gergő vagyok! - mondta hirtelen a lányoknak, akik ekkor elhallgattak,
és ránéztek.
-Nem Ferinek hívnak, hanem Gergőnek. - folytatta.
-Szia! - mondta az egyikük.- Engem meg Hajninak.
Majd rámutatott a Gergővel szemben álló lányra, miközben folytatta a bemutatást.
-Őt Noéminek.
Gergő mélyen a lány szemébe nézett. Máskor is látta már Noémit a folyosón, de
ahogy a szemébe nézet, egész testét forróság öntötte el. Ott, akkor azt kívánta,
hogy bárcsak sose múlna el az a pillanat. Örökké ott tudott volna állni, és
nézni azt a két gyönyörű szempárt.
-Őt pedig Boginak hívják - folytatta, de Gergő már abszolút nem figyelt rá.
Végül Noémi törte meg a csendet.
-Legközelebb, ha erre mész, vámot kell fizetned - mondta, miközben huncutul
rámosolyodott Gergőre.
Soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot. Hirtelen elhallgatott a zene, és
visszazökkent a jelenbe. Megint ugyanazt a mélységes keserűséget érezte, amit
az érkezésekor.
Látta Luit lejönni a színpadról. A kürt még mindig ott volt a kezében, miközben
elindult Gergő felé. Rezzenéstelen arccal odajött az asztalhoz, és leült hozzá.
-Hé ember, hát téged is látni errefelé? Hogyhogy egyedül támasztod az asztalt,
és magadban iszol? - mondta, miközben ugyanazzal a rezzenéstelen arccal babrált
tovább kürtjén.
-Ne is kérdezd. Éva azt mondja, hogy nap mint nap jobban játszol - tért ki a
válasz elől Gergő.
-Én ugyanaz vagyok, mint aki tegnap voltam. Talán Éva változott, a jazz mindig
ugyanaz. A kürtöm sem úgy szól ma, mint ahogy kéne - mondta, miközben egy laza
mozdulattal megforgatta az ujja körül a hangszert.
-Nincs annak semmi baja, pont úgy szól, ahogy kell. Csak egy kis lelki bánat,
semmi több.
-Haver, csak nem egy nő van a dologban? Más miatt nem lehet így elkenődni. Szemi
meg mit csinál? Nem vette észre, hogy még nem vagyok fent a színpadon? - mondta
Lui meglepve.
Szemi elkezdett játszani.
-Na mindegy, majd beszállok a végén - folytatta Lui és tovább piszkálta a kürtjét.
-Valóban lányról van szó. Elvesztettem valamit, ami talán nem is volt soha az
enyém, és olyan vette el tőlem, akire nem számítottam.
-Haver, ez most így túl bonyolult volt nekem, Akarsz róla beszélni, vagy hagyjalak?
-Mi lesz Szemivel egyedül? Ki fogja kísérni?
-Nagy gyerek ő már, nem kell mindenhová kísérgetni - válaszolta Lui.- Majd improvizál.
Szóval, mi nem volt a tied?
-Egy hónapja megismertem egy lányt, de amilyen barom vagyok, túl lassan közelítettem
felé, és volt valaki, aki gyorsabb volt nálam.
-Mit jelent az, hogy lassan? Egy nap, két nap?
-Konkrétan egyáltalán. Nem volt rá alkalmam. Érettségiznem kellett, tanultam,
mint az állat
-Ez csak kifogás, ezt te is tudod, annyi ideje az embernek mindig van.
-Igen, lehet, hogy igazad van, de most már mindegy.
-Sosem késő, odamész hozzá, és elmondod neki, hogy szereted.
-De késő. Ma láttam valakivel.
-Akkor nem is szeretett téged, akkor csak megpróbáltad és dobott. Ezért nem
érdemes bánkódni.
-De én nem mondtam meg neki.
Ember, nem mondtad meg, akkor mit csináltál?
-Elmeséltem Viktornak, aki megpróbált segíteni nekem. Legalábbis én azt hittem,
hogy segít.
-Hé, haver, csak nem azt akarod mondani, hogy ő volt a másik, akiről beszéltél?
Hát ez rossz, túl rossz. Teljesen lehangoló, na mindegy, úgysem voltam eléggé
lehangolt a saját zenémhez, most legalább meglesz a kellő átélés.
-Akkor legalább valakinek segítettem vele.- Mondta Gergő kissé gunyorosan.
-Hé, tudod, hogy csak vicceltem, tényleg sajnálom. És most mi lesz?
-Semmi, mi lenne, majd túl leszek rajta.
-Miért nem veszed fel a kesztyűt. Hódítsd vissza. Ne hagyd magad.
-Ugyan már, ismersz, nem vagyok egy Casanova típus. Nekem ez nem megy.
-Dehogynem, aki hajnali 3-kor jazzklubba jár, annak ez nem ügy.
Gergő rápillantott az órájára, és már fél négy volt. Nem is vette észre, hogy
már így elröpült az idő.
-Lehet, hogy igazad van, de nem tudom, hogy képes lennék-e rá.
Eközben Szemi elkezdte ugyanazt az ütemet játszani, mint egy megakadt lemezjátszó.
-Úgy hallom, jelenésem van, most megyek, kapd össze magad - mondta Lui -, majd
szájához emelte kürtjét, miközben felállt, és a színpad felé indult. Szemi azonnal
válaszolt, és máris ott folytatták, ahol az előbb abbahagyták.
Gergő elgondolkozott azon, amit Lui mondott, de inkább megpróbált ellazítani,
és kiüríteni minden gondolatot a fejéből. Megpróbált ráhangolódni a zenére,
miközben kortyolgatta tovább a sörét. Még két embert látott a klubban. Az egyikük
pipával a szájában valamit irkált a söralátétre. Látta már itt többször is.
Költő vagy író volt, és általában mindig itt szokott dolgozni.
A másik aszalnál egy fiatal nő ült, és valamilyen koktélt ivott. Volt benne
vagy három szívószál, egy napernyő, és valami lelógott az egyik szívószálról
és ide-oda lengedezett, mint egy inga, a pohár oldalánál. Nem látta még itt
a lányt ezelőtt. Közben Éva jött oda még egy pohár sörrel Gergőhöz.
-Hogy bírod még, mert én már lassan kezdek kidőlni?- Kérdezte Gergőtől.
-Ki az a lány ott, annál az asztalnál, még nem láttam itt ezelőtt? - kérdezte
Gergő.
-Ááá, ő a másik lelki segítségre szoruló vendégem rajtad kívül. Én sem láttam
még itt ezelőtt. Szerintem már teljesen elázott. Ez már az ötödik „szívószálas
gyilkos”, amit iszik.
-„Szívószálas gyilkos”? Ki találja ki ezeket az idétlen neveket?
-Én.
-Ja, bocs.
Még körülbelül fél óráig hallgatta Gergő a zenét, miközben megpróbált mindent
elfelejteni, ami történt, amikor elhatározta, hogy elindul hazafelé. Fizetett,
majd elindult az asztaltól. Szemitől és Luitól nem tudott elköszönni, mert éppen
egy szám közepén voltak.
Amikor kilépett az utcára, hirtelen megcsapta a kellemes nyári levegő. Eszébe
jutott, hogy nem mehet most haza, mert akkor összetalálkozik Noémival és Viktorral.
Ők úgy tudták, hogy vidékre utazik a szüleivel a telekre, ha most hazamegy,
akkor Viktor megkérdezi, hogy hol volt reggelig, és akkor minden kiderülhet.
Különben sem akart velük találkozni. Fogalma sem volt, hogy hova menjen.
Körülnézett és meglátta a lányt a klubból, ahogy imbolyogva kutat a táskájában.
Figyelte pár percig, aztán odalépett hozzá.
-Segíthetek?
A lány ködös pillantást vetett, majd megszólalt.
-Igen, nem találom, a … nem találom a mobilomat, pedig mennem kéne haza, és
nem tudom hova tettem a mobilomat, hogy rendeljek egy taxit - mondta -, miközben
bájosan csuklott egy párat mondat közben.
Gergő ebben a pillanatban meglátott egy taxit. Kilépett az úttestre és leintette.
Óvatosan segített beszállni a lánynak, majd úgy döntött, hogy inkább vele megy,
nehogy az kikössön a város másik végén. Miután elvitték a lányt, ránézett az
órájára. Hajnali 5 óra volt, már világosodott az ég.
-Magát hová vigyem? - kérdezte a taxis Gergőtől.
-A Keleti pályaudvarra.
Közben eszébe jutott, hogy már nagyon régóta nem volt Debrecenben, és jó ötlet
lenne elutazni oda. Haza nem mehetett, és egyelőre fent akarta tartani a látszatát
annak, hogy vidéken van, mint ahogy azt Viktor hitte. Valóban úgy volt, hogy
elutazik velük, de végül is a bankett miatt maradt. Fél óra múlva már ott voltak
az állomáson. Gergő fizetett, majd bement a jegypénztárhoz. Szerencséje volt,
csak húsz percet kellet várni a Hajdú expresszre. Felszállt a vonatra, megkereste
a fülkét, ahová a jegye szólt. Beült a sarokba és szinte azonnal elnyomta az
álom, amikor a vonat lassan kigurult a pályaudvarról.
3. Fejezet
Ahogy lassan felébredt, egyre hangosabban hallotta a vonat kattogását. Az
első fénysugarak belesütöttek a szemébe, miközben résnyire nyitotta azt. Ahogy
lassan magához tért, körülnézett a fülkében. Csak egyetlen utas volt még rajta
kívül, az is pont vele szemben ült, és rámosolygott. Egy lány volt, hosszú,
egyenes barna hajjal. Gergő még túl tompa volt ahhoz, hogy felismerje.
-Szép, jó reggelt! - mondta a lány lágy hangon -, miközben tovább mosolygott,
és egy kissé oldalra billentette a fejét.
Ahogy kitisztult a tudata, felismerte az idegent. Legnagyobb meglepetésére Ági
volt az, egy általános iskolai osztálytársa.
-Szia! Kicsi a világ - válaszolta -, miközben visszamosolygott Ágira. - Nem
is hiszed, hogy mennyire örülök most neked.
Gergő már teljesen felébredt, és nagyon örült Áginak. Egy régi ismerős, akivel
nyolc éven keresztül mindennap találkozott.
-Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni. Hát elég érdekes találkozás,
annyi szent. Én is örülök, hogy látlak.
-Gyere, hadd öleljelek át. Még mindig magasabb vagy nálam? - Kérdezte Gergő,
miközben felállt.
Ági is felállt, hogy Gergő megölelhesse.
-Nem változtál semmit, de úgy látszik egy kicsit összementél, mert most végre
felérlek. - mondta nevetve Gergő - és átölelte. - Mit szólnál egy reggelihez
a büfékocsiban?
-Benne vagyok, nem ettem semmit ma még.
Elindultak a „guruló” felé. A vonat szinte teljesen kihalt volt. Pár ember állt
csak a vonat ablakánál, miközben cigarettázott, vagy csak egyszerűen az elrobogó
tájat szemlélte. Elérték a büfékocsit, leültek egy asztalhoz. Menet közben mindketten
elmesélték, hogy mit csinálnak mostanában. Ágiról kiderült, hogy egy újságíró
iskolába jár. Gergő elmesélte, hogy most fejezte be a gimnáziumot. Miután leültek
az asztalhoz, rendeltek valamit reggelire. Gergő tényleg nagyon boldog volt,
hogy találkozott valakivel, akit már nagyon régóta ismer. Igaz, hogy már négy
éve nem látták egymást, de hirtelen előtódult a rengeteg emlék abból az időből.
Mivel gyerekként szinte együtt nőttek fel, ezért úgy érezte, hogy mindent elmondhat
Áginak. Miközben ettek, folyamatosan beszélt valamelyikük, egyszerűen nem tudtak
kifogyni a szóból. Mind a ketten nagyon jól érezték magukat. Gergő egy pillanatra
még arról is megfeledkezett, ami tegnap történt vele.
-Szóval újságíró leszel?
-Hát igen.- válaszolt Ági - és elmosolyodott. - Miért mész Debrecenbe? Nem is
emlékszem, hogy az iskola alatt egyszer is meséltél volna Debrecennel kapcsolatban?
-A rokonaim élnek ott, és gondoltam leutazom a hétvégére.
-Csak így, semmi koffer, semmi bőrönd, nem voltál te ilyen spontán régebben.
-Igen, eléggé megváltoztam. Nem szoktam mindig ilyen lenni, most nem tehettem
mást.
-Hűha, ez érdekesen hangzik, mi történt?
-Semmi különös, csak a bátyámmal különböztem össze egy kicsit. Nem akartam otthon
lenni pár napig és kész.
-Miért, mit tett?
-Nem érdekes, kérsz még valamit?
Ági hirtelen megfogta a kezét, és egyenesen a szemébe nézett.
-Hé, mond el bátran, látom, hogy bánt, hátha tudok segíteni.
Gergőnek nagyon jólesett, hogy komolyan érdekli, hogy mi van vele. Elmondta
hát neki a történetet. Azt, hogy hogyan ismerkedett meg Noémival, elmesélte,
hogy mit látott tegnap este. Ági végighallgatta, majd halkan megszólalt.
-És most mihez kezdesz? Elmenekülsz a világból?
-Nem tudom, gondolkodom.
-Szemét dolog volt ez Viktortól.
-Nem egészen az ő hibája, végül is én elmeséltem neki azt, hogy megismerkedtem
Noémival, és ő csak segíteni akart. Mondta, hogy menjek oda hozzá, de én nem
mentem.
-Akkor hódítsd vissza. Írjál neki levelet. Végül is akkor ő nem látta, hogy
láttad.
-Ezt már más is javasolta, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
-Szerintem tartozol magadnak annyival, hogy megpróbálod. Emlékszel még arra,
hogy mindig együtt mentünk haza a napköziből, és mindig együtt sétáltunk le
a kapuhoz, hogy értünk jöjjenek a szüleink?
-Persze, emlékszem. Téged nem felejtettelek el, mindig is nagyon tetszettél
nekem.
Ági most megint elmosolyodott, majd megint komollyá vált, és folytatta.
-Na és arra emlékszel, amikor elmondtad nekem ezt az egyik alkalommal, amikor
hazafelé mentünk?
-Nem, ez nem igazán rémlik, ez mikor volt?
Ági nem válaszolt. Feltette mindkét könyökét az asztalra, összekulcsolta a kezeit,
és rátette az állát, miközben kérdőn nézett tovább Gergőre.
Gergő rájött, hogy mire akar Ági kilyukadni, és elmosolyodott.
-Rendben nyertél, tényleg meg kéne mondanom neki, hogy szeretem.
-Bizony meg kéne, mint ahogy nekem is meg kellett volna mondanod annak idején.
Ha magad miatt nem teszed meg, akkor legalább értem tedd meg.
-Igazad van, elmondom.
Gergő megfogta lány kezét, és rámosolygott.
-Köszönöm!
-Nincs mit.
Befejezték a reggelit, és elindultak a fülkéjükbe.
-És mit fogsz ma csinálni Debrecenben? - kérdezte Ági.
-Erre nem is gondoltam. Nem tudom pontosan. Azt hiszem, hogy kimegyek az állatkertbe,
a Nagyerdőben sétálok egy nagyot és kiszellőztetem a fejem. Valószínűleg kinézek
a temetőbe is. És a te programod?
-Nekem csak ma kell találkoznom valakivel, meg holnap délután, közötte nincs
semmi dolgom. Mit szolnál, ha veled tartanék, persze, ha nem zavarok? Legalább
megmutatnád a várost, én összesen egyszer jártam itt, és akkor is este volt
és csak két órát maradtam.
-Persze, szívesen megmutatom a várost, nekem ez a második szülővárosom, és szerintem
az ország legszebb városa.
A vonatút végéig még beszélgettek az iskolás évekről. Elmesélték egymásnak az
összes történetet, ami csak az eszükbe jutott. A vonat végül befutott a pályaudvarra.
Gergő kilépett a pályaudvarról, majd megállt az ajtóban és egy mély lélegzetet
vett. Kellemes érzés töltötte el a szívét, hogy újra itt lehet. A város semmit
sem változott, mióta legutoljára itt járt. Látta a villamosokat, amik még mindig
ugyanazok a régi, lerobbant, zajos masinák voltak, mint legutóbb. Ágival úgy
beszélték meg, hogy majd délután találkoznak a csónakázótónál.
Gergő elindult, hogy vegyen pár jegyet, majd felült a végállomáson várakozó
villamosra. Arra gondolt, hogy előbb elmegy az Aranybika Vendéglőbe megebédelni,
aztán visszajön ide, az állomás elé. A villamos lassan elindult. Ugyanúgy rázkódott,
mint régen, a kerekek iszonyatosan csikorogtak, miközben a villamos kifordult
a végállomásról, és elindult keresztül a városon. Ez az egyetlen járat közlekedett
az egész városban, és meglepő módon az egyes számot viselte. Hirtelen egy halk
pittyenésre lett figyelmes, ami a kabátjából jött. Benyúlt a belső zsebébe és
elővette a mobiltelefonját. Teljesen megfeledkezett róla, hogy nála van.
Nem szokta sűrűn használni, nem is igazán szerette. A szüleitől kapta. Viktor
is kapott egyet, és még a két szám is egymás mellett volt. Gyakran kapott hívást,
ami valójában a bátyjának szólt. Többek között ezért sem szerette bekapcsolni.
Kezébe vette e kis készüléket, és a kijelzőjét nézte. Egy üzenet jött csak.
Egy darabig még a kezében tartotta, majd kikapcsolta, és visszatette a kabátzsebébe,
nem akart senkivel sem beszélni. Amikor visszasűlyesztette a készüléket a zsebébe,
hirtelen más ötlete támadt. Ismét elővette és bekapcsolta.
4. Fejezet
Noémi kinyitotta a szemét. Minden homályos volt, nem látott tisztán. Egy fénysugár
egyenesen az arcára sütött. Érezte bőrén a kellemes meleget. Még egy kicsit
tompa volt a tudata, de teljesen kipihente magát. Boldog volt. Viktor mellette
feküdt. Egy darabig megpihentette rajta a szemét. Ekkor egy tollpihe suhant
be a félig nyitott ablakon, és egyenesen felé szállt. Noémi követte a szemével,
ahogy közeledik hozzá és puhán ráhullok a takarójára. Felkelt az ágyból, felvette
Viktor ingét, és elindult lefelé, a konyhába.
Minden ragyogó fényárban úszott. A hűtőszekrényhez ment, ivott egy pohár ásványvizet.
Ahogy hátrafordult megpillantotta telefonját a konyhaasztalon. Odament, hogy
a kezébe vegye, amikor az hirtelen megszólalt. Noémi felvette, de nem hívás
volt, hanem csak egy üzenet.
-„Most távol vagyok tőled, ám szívem olyan, mint a ketrecbe zárt madár, ki szabadulni
akar, és repülni hozzád.” - olvasta fel félhangosan az üzenetet.
Kellemes meleg futott végig az egész testén. Elindult a hálószobába, ahol Viktor
már ébren volt.
-Köszönöm! - mondta Noémi Viktornak, amint belépett a szobába.
-Mit?
-Az üzenetet, amit kaptam tőled. Szép volt.
-Nem küldtem üzenetet, most ébredtem, és lassan mennem is kell.
-Persze. Akkor is köszönöm! - válaszolt Noémi, miközben hamisan elmosolyodott.
- Hová mész? Veled menjek?
-Nem, maradj, van egy kis üzleti ügyem, amit el kell intéznem. Pár óra, és itt
vagyok.
-Milyen üzlet?
-Milyen kíváncsiak vagyunk - válaszolt Viktor, miközben elkezdett öltözködni.
- Pár óra és itt vagyok.
-Mit csináljak egyedül?
-Nem tudom, nézz TV-t, vagy ha gondolod internetezz az öcsém gépén.
Viktor már felöltözött. Búcsúzóul adott egy csókot Noéminek, aki lekísérte az
ajtóig.
Noémi egyedül maradt. Benézett a hűtőszekrénybe, de nem talált semmit. Rendelt
egy pizzát, és felöltözött. Elhatározta, hogy körülnéz egy kicsit. Még nem volt
itt soha. Tetszett neki a ház. Két szintből állt. A földszinten volt egy nagy
konyha, amiből közvetlenül nyílt a nappali. A másik ajtó az előszobából nyílt.
Az előszobában volt a lépcső, amely felvezetett a felső szintre. Innen három
szoba nyílt. Az egyik szoba a hálószoba volt a másik kettő Gergő és Viktor szobája.
Gergő szobája egészen másképp volt berendezve, mint Viktoré. Noéminek Gergő
szobája tetszett inkább. Az egyik sarkában, a bejárat mellett egy emeletes ágy
volt, az ajtóval szemben, az ablak mellett volt Gergő számítógépe, előtte egy
fekete bőrfotel. Az íróasztal mellett egy nagy pálma egy dézsában, a falon pedig
egy pár kép és egy nagy tükör. Az egész szobát egy drapp padlószőnyeg borította.
Az egyik falon egy könyvespolc volt, amiről pár repülőgépmodell lógott le egy-egy
cérnaszálon. A másik polcon régi, bakelitlemezeket látott. Kevés bútor volt
a szobában. A falon derékmagasságig egy rajzfilmfigurás tapéta volt körös-körül.
Az egész szoba inkább hasonlított egy gyerekszobára, mint egy kamasz szobájára.
Viktor szobája sokkal letisztultabb és ridegebb volt. Nem volt kép a falon,
vagy egyetlen növény.
Noémi leült Gergő számítógépe elé, és bekapcsolta. Nem tudta, hogy pontosan
miért, egyszerűen csak a kíváncsiság hajtotta. A gép halk zúgással, és néhány
pittyenés után feléledt. Nem igazán értett a számítógéphez, csak néha használta.
A fekete képernyőn hirtelen megjelent egy linux felirat, amit egy username és
password követett.
Hirtelen elfogta valami furcsa érzés, mint a kisgyereket, aki karácsony napja
előtt elkezdi keresgélni az ajándékát. A névhez beírta a gergo-t, majd elkezdett
jelszavakat beírni, egyik sem működött. Nem is igazán értette, hogy miért próbálkozik
ilyenekkel, ahelyett, hogy tv-t nézne. Tetszett neki Gergő, és néha eljátszott
a gondolattal, hogy milyen lenne vele kettesben maradni. Kicsit tartott tőle.
Gergő hideg tekintete egyáltalán nem tetszett neki. Sokszor látta a suliban,
de csak egyetlen egyszer jött oda hozzá. Azon a délutánon, amikor megtudta a
nevét. Amikor látta, mindig egyedül volt, soha sem beszélgetett senkivel. Most,
hogy itt volt a szobájában a számítógépe előtt, elfogta valami megfoghatatlan
vágy, ami teljesen felizgatta. Mindenképpen ki akarta találni a jelszót.
-Noémi, szedd össze magad. Lássuk, hogy a nevem jó lesz-e?
Beírta a nevét. Hirtelen átváltozott a képernyő. A fekete képernyő kivilágosodott.
-Én vagyok a jelszava - mondta félhangosan -, miközben megszólalt a csengő a
földszinten. Felállt a gép mellől és elindult lefelé a földszintre.
A pizzafutár érkezett meg a pizzával, amit rendelt. Kifizette a futárt, kerített
egy tányért, és elindult vissza, Gergő szobájába. Ismét leült a számítógép mellé.
Nem látott még ilyen képernyőt, ami elétárult. Fogta az egeret, és elkezdett
találomra klikkelgetni, de semmi érdekeset nem talált. Egyszer csak előugrott
egy ablak, és egy írás, aminek a fejléce az volt, hogy karc. Noémi nem tudta,
mi lehet, beleolvasott egy kicsit. Nem szakmai szöveg volt, hanem inkább valamiféle
napló.
„Szombat este van. Az utcai lámpa fénye halványan szűrődik be a szobámba. Éppen
az Interneten chatelek, mint általában este. Beszélgetek egy lánnyal, vagy legalábbis
azt hiszem, hogy egy lánnyal. Az Interneten sohasem lehet tudni. Érdekes lány,
de most egyáltalán nem ő jár az eszemben, és a szívemben. Mennyi ember, és mind
azt hiszi, hogy az Internet kitöltheti azt az űrt, amit a magányuk tágít egyre
nagyobbra. Hiába chatelek az Interneten, még az anonimitás homályába burkolózva
sem tudok beszélgetni őszintén senkivel. Senkivel sem tudok beszélgetni, és
nem is fogok tudni. Azt hiszem, ez már nem változik soha. Találok vajon olyan
embert a földön, akivel beszélgetni is tudok? Nem hiszem. Örökké magányos leszek.”
„Gép vagyok, egy gondolkodó gép, aki nem érez semmit, és nem törődik semmivel.
Megtanulok-e valaha is érezni, szeretni, csókolni bárki ebben az életben? Ha
nem, az sem baj. Elfogadom, de nem alkuszom meg. Keresem az igazit, illetve
várom, hogy rám találjon. Azt sem tudom, hogy keressem. Lehet-e keresni egy
csodát? Létezik-e egyáltalán ilyen lény az Univerzumban? Állítólag mindenkinek
van egy párja valahol a földön, csak meg kell találni. Ha megtalálom, akkor
volt értelme annak, hogy a világra jöttem, ha nem, akkor kaptam egy esélyt.”
Noémi meglepődve olvasta a sorokat. Nem gondolta volna, hogy Gergő ilyeneket
ír. Kicsit el is szégyellte magát, hogy beleolvasott. Inkább kikapcsolta a számítógépet,
nem akart tovább olvasni. Időközben beborult az ég. Kinézett az ablakon, és
Gergő gondolatai jártak a fejében.
Aztán Viktorra gondolt. Már három órája ment el. Nem akart tovább egyedül maradni
a házban. Felöltözött, a kulcsot bedobta a postaládába, és elindult hazafelé.
Amint kiért a házból, és elindult lefelé a hegyről, még visszapillantott, és
látott egy férfit egy hatalmas csokorral a kezében. A férfi a házhoz ment, és
becsöngetett. A ház előtt egy furgon parkolt, az oldalán egy ingyenes házhozszállítás
felirattal és egy telefonszámmal. Noémi nem fordult vissza, hanem folytatta
az útját lefelé. Lassan elkezdett csöpörögni az eső.
5. Fejezet
Viktor kilépett a házból, és a garázs előtt parkoló autója felé vette az
irányt. Egy Corrado volt. Viktor szerette a sportautókat. Szeretett nagymenőnek
látszani. Szülei azt szerették volna, ha továbbtanul, de ő inkább a saját üzletét
akarta beindítani. Nem számított, hogy milyen áron, bármit megtett volna érte,
hogy a maga ura legyen. Igazából szeretett odafigyelni a külsőségekre. Igazából
Noémival is ezért kezdett ki. Nagyon gyönyörű lány volt. Őt nem elsősorban a
lány szépsége vonzotta. Amikor Gergő elmondta neki, hogy megismerkedett vele,
és megkérte, hogy adjon tanácsot, elfogta valami megfoghatatlan érzés. Amikor
Gergő bemutatta neki a lányt, akkor azonnal tudta, hogy el fogja csábítani testvérétől.
Nem rajongott igazán az öccséért. Mindig lenézte. Noémivel Gergő szalagavatóján
ismerkedett meg, és azóta találkozgattak, az öccse tudta nélkül. Tudta, hogy
ő sosem tudná elhívni Noémit sehová, tehát nem derül ki az, hogy becsapta. Nem
voltak vele komolyabb tervei. Úgy tervezte, hogy csak pár hétig marad vele.
Jövő héten akart vele szakítani. Tudta, hogy ezen a hét végén mindenki vidéken
lesz, és egyedül maradhat vele. Nem szívesen hagyta hát magára Noémit, de felhívták,
és neki mennie kellett, ha nem akar bajba kerülni. Miután az első üzleti vállalkozása
csődbe ment, hivatalosan félretette nagyra törő terveit, és beiratkozott a főiskolára,
ahogy azt a szülei akarták.
Titokban azonban belevágott egy másik vállalkozásba, de most teljesen egyedül
csinált mindent. Nem volt elég pénze, tehát kénytelen volt kölcsönkérni. Miután
sikeresen beindult volna a bolt, akkor szólt volna a szüleinek, és rendezi az
adósságait.
Leért a hegyről. Bekapcsolta a rádióját, és letekerte az ablakot. A kocsiba
épített mélynyomók hangosan dübörögtek. Az ég közben beborult és elkezdett cseperegni
az eső. Áthajtott a Margit hídon, és Zugló felé vette az irányt. A belvárosi
házakat lassan felváltották a panelházak magasba törő épületei. Bekanyarodott
az egyik parkolóba. Az egyik panelház bejáratánál egy csoport ember ácsorgott.
A földön egy magnó szólt. Viktor kiszállt a kocsiból, és lassan a csoport felé
indult. Egy kicsit ideges volt. Ahogy odaért, hirtelen egy kéz megragadta hátulról
a vállát.
-Hova lesz a menet? - szólalt meg a kézhez tartozó mély, rekedtes hang.
Viktor még idegesebbé vált, bár megpróbált kívülről nyugodtnak látszani. Tudta,
hogy ezek az emberek nem szeretnek ideges emberekkel tárgyalni. Olyan ez, mint
amikor az ember nyugodt akar maradni egy rá vicsorgó kutyával szembenézve, nehogy
kiprovokálja a támadását.
-Imit keresem. Meg van beszélve vele. Viktor vagyok.
-Viktor? Az más. Már vár. -A szorítás engedett, és a tömeg szétnyílt előtte.
A tömeg közepén egy harminc év körüli, borotvált fejű ember ült egy széken.
A nyakában egy vastag aranylánc volt. A férfi ránézett, és hallgatott.
A eső közben elkezdte ütemesen verni a kapualj tetején lévő műanyag lapot. Valaki
kikapcsolta a magnót, és mindenki elcsendesedett. Csak az esőcseppeket lehetett
hallani. Végül Viktor törte meg a csendet.
-Hívtál, mi a helyzet? - mondta Viktor kissé nevetve, hogy megpróbálja oldani
a feszültséget.
Mire a mondat végére ért, már látta, hogy ez nem jó ötlet. A férfi vele szemben
még mindig nem szólt egy szót sem. Csak némán nézte. Hirtelen a mellényzsebéhez
nyúlt.
Viktor hirtelen hátralépett.
-Milyen idegesek vagyunk ma. Nem egészséges. - mondta -, miközben a szájába
tette a cigarettát, amit a zsebéből vett elő. - Elővenném az öngyújtómat is,
ha nem gond.
-Bocs, csak egy kicsit ideges vagyok ma, nem tudom miért. - mondta Viktor -,
miközben ismét megpróbált elmosolyodni. Ez azonban semmit nem változtatott a
hangulaton.
-Na jó. Nincs időm teadélutánt tartani. Vasárnapig adok időt, hogy összeszedd
a lét, utána csúnya dolgok fognak történni.
-Ugyan már, Imi, ne csináld ezt, azért nem olyan nagy összegről beszélünk.
-Ennél kevesebbért is intéztek el már valakit.
Viktor erre már nem tudott mit mondani. Csak biccentett, és lassan megfordult.
Ahogy a kocsijához ért, és beült, lassan magához tért. Nem tartotta súlyosnak
a helyzetet, végül is tudta, hogy végső esetben az apja rendezi a tartozását.
Ez persze együtt jár azzal, hogy le kell tegyen további terveiről.
6. Fejezet
Miután Gergő elküldte az sms-t újabb ötlete támadt. A tudakozótól megtudta
egy virágküldő cég számát, és küldött egy csokor virágot. Most már tényleg eltette
a készüléket. Nem szerette a mobiltelefonokat. Nem is igazán használta. Magánál
tartotta arra az esetre, ha valamiért szükség lenne rá, de semmi több. Idegenkedve
nézte azokat a fiatalokat, akik mást se csináltak, mint a telefonjukat nyomogatták.
A villamos ezalatt már beért a belvárosba. Gergő figyelte az ablakból a csodálatos
régi épületeket. Imádta ezt a helyet, nagyon szeretett itt lenni. Régen sokat
volt itt nyáron a nagyanyjánál, aki itt élt. Lassan elhaladtak a Nagytemplom
csodálatos épülete előtt, mögötte ott voltak a régi templom épületének alapjai.
Régen többször látta a romokat.
A villamos áthaladt a városon. A házakat lassan felváltották a Nagyerdő hatalmas
fái. Gergő leszállt a villamosról. A megállóval szemben megpillantotta a csónakázótavat.
Felidézte azokat a nyarakat, amikor még ő is ott vizibiciklizett a tavon. A
tóval szemben egy első világháborús emlékmű volt. Elhatározta, hogy megebédel,
és megvárja Ágit. A csónakázótónál volt egy étterem, aminek a terasza egyenesen
a tóra nézett. Kiült és megebédelt. Felidézte a régi emlékeket, amikor még gyerekként
volt itt. Olyan egyszerű volt minden.
Délután három felé járhatott, amikor megpillantotta Ágit, amint leszállt a villamosról,
és elindult a tó felé. Gyorsan fizetett, és elé ment. Ági nem vette észre. Gergő
mögé állt, és halkan megszólította.
-Ajánlhatok egy jó idegenvezetőt?
A lány megfordult, és ránézett.
-Gyere, sétáljunk egyet!
-Rendben.
Elindultak a temető felé. Közben elhaladtak az állatkert és a vidámpark mellett
is. A temetőhöz egy igen széles út vezetett, melyet két oldalról gyönyörű fasor
szegélyezett. A úton nem volt egy lélek sem. Csendben sétáltak egymás mellett.
Egyiküket sem zavarta ez a csend. Hirtelen Gergő törte meg a csendet.
-Emlékszel arra, amikor meghívtál a születésnapi bulidra?
-Melyikre?
-Még általános iskolában, amikor összesen négyen voltunk ott. Valahogy senki
sem jött el, és csak én voltam az egyetlen fiú a buliban. Olyan zavarban voltam,
biztosan teljesen bolondnak néztetek. Mindenáron azt akartátok, hogy táncoljak,
de nekem nem volt hozzá bátorságom.
-Igen - felelte Ági-, miközben elmosolyodott. - Valami rémlik.
-Még most is hülyén érzem magam, ha rágondolok.
-Ugyan, ez butaság, hogyhogy egyáltalán még ilyenekre emlékszel?
-Sok mindenre emlékszem. Tudom, hogy butaság. Néha elgondolkozom, hogy mi lett
volna akkor, ha nem vagyok olyan ostoba. Eljátszom a gondolattal, álmodozom,
fantáziálok. Félig-meddig egy álomvilágban élek, melyet magam teremtettem, én
alakítom azt.
-Sosem gondoltál arra, hogy mi lenne, ha egyszer nem az álomvilágot akarnád
megváltoztatni, hanem a valóságot.
Gergő rápillantott a lányra, aki szintén ránézett és elmosolyodott.
-Igazad van, azt fogom tenni.
Megint elcsendesedtek. Közben kiértek a temetőbe. A főbejáratnál, a vaskapu
mellett Gergő vett egy csokor virágot. Bementek. Gergő megkereste a családi
sírt. A száraz virágokat kidobta, elhelyezte a friss csokrot. A sírt nem kőlap,
hanem föld fedte, ami borostyánnal volt befuttatva. Középen pár szál páfrány
nőtt, és elszórva pár évelő növény. Pár percig állt még a sír előtt, magában
halkan felolvasta a táblán lévő neveket. Egy kicsit szégyellte is magát, mivel
pár névről nem tudta, hogy kicsodák is pontosan. Régen, amikor a nagymamájával
jött ki, mindig megkérdezte, hogy kik ők, de ez inkább csak olyan szokványos
kérdés volt, aminél az ember nem jegyzi meg a választ. Minek is pontosan megjegyezni,
ha van kitől megkérdezni. Ha azonban már ezt nem tehetjük meg, akkor már késő.
Akkor szeretné az ember visszaforgatni az idő kerekét, de hiába.
Lassan elindultak az állomás felé. Közben még nagyon sok mindenről beszélgettek.
Felidézték a régi iskolás emlékeket, kicserélték egymás telefonszámát. Mialatt
az állomás felé haladtak, Gergő megfogadta, hogy színt vall Noémi előtt. Most
először érezte, hogy meg kell tennie azt, amit a szíve diktál.
7. Fejezet
Viktor bekanyarodott a kocsival a garázs elé. Kiszállt. Több tucat gondolat
cikázott a fejében, miközben bezárta a kerti kaput. Annyira el volt foglalva
a gondolataival, hogy észre sem vette a küszöbre lerakott virágcsokrot. Amikor
kinyitotta az ajtót, és belépett, meg is botlott benne. Nem igazán értette,
hogy mit keres a csokor a küszöbön, de igazából most nem is érdekelte. Letette
a csokrot a konyhába, bement a nappaliba, és lerogyott a kanapéra. Mobiltelefonját
kivette a zsebéből és az üvegasztalra tette.
Próbálta végiggondolni a történeteket. Már kezdte megbánni azt, hogy belefogott
ebbe az egészbe. Eleinte jól indult mindent. Talált egy jó helyet, ahol megnyílhatott
volna a mulató, de nem akart segítséget kérni. Hiába próbálta elkerülni azt,
hogy az apjától kelljen segítséget kérnie, most úgy látszott, hogy nincs más
út számára.
Nagyon sok pénzzel tartozik annak az embernek, amit vissza kell fizetnie. Elhatározta,
hogy másnap mindent elmond az apjának, visszafizeti a kölcsönt. Hirtelen megcsörrent
a telefon. Nem volt ereje felkelni, hogy felvegye, de tudta, hogy a rögzítő
úgyis bekapcsol. Pár csöngés után megszólalt a rögzítő, majd elhangzott a sípszó.
Egy női hang szólalt meg. Noémi volt az. -Nem akartam tovább egyedül maradni.
Találkozzunk holnap délben, a Városház utcában a McDonaldsban.
Egy halk sípolás után a rögzítő elhallgatott. Viktor rápillantott az órájára,
ami fél tizenegyet mutatott. Elrepült az idő. Bejárta az egész várost. Miután
beszélt Imivel, megpróbálta előkeríteni a pénzt, de senkit sem tudott elérni,
aki tudott volna segíteni. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy kialudja
magát. Kiment a konyhába, és bevett egy altatót. Hirtelen megint megcsörrent
a telefont. Ez most azonban a mobiltelefonja volt. Felvette. Egy férfihang szólalt
meg. Imi volt. Viktor gyorsan odarohant a készülékhez, és felvette.
-Igen? - szólalt meg ideges hangon.
-Van egy kis gond, holnap találkozzunk valahol!
-Milyen gond?
-Találkozzunk!
-Rendben - válaszolt Viktor-, miközben próbálta összeszedni magát, hogy kitaláljon
valamit.
-Belváros, McDonalds?
-Rendben, tízkor.
A vonal megszakadt. Viktor letette a kagylót. Túl fáradt volt ahhoz, hogy gondolkodjon.
Nem is értette, hogy miért mondta azt, hogy ott találkozzanak.
Visszament a tv elé, és bekapcsolta. Ahogy a csatornák között váltogatott, lassan
elnyomta az álom.
Pár óra múlva megcsörrent a kulcs a zárban, és benyitott valaki. Gergő volt
az. Belépett a nappaliba, ahol látta, hogy Viktor a kanapén alszik. Nem akarta
felébreszteni. Óvatosan kivette a kezéből a távirányítót, kikapcsolta a tv-t.
Ő is elég fáradt volt, megviselte a vonatút. Egy halk pittyenést hallott a farmerkabátja
zsebéből. A telefonja volt, ami éppen most merült le. Kivette a zsebéből, és
lerakta az üvegasztalra a bátyja telefonja mellé. Kiment a konyhába, hogy igyon
valamit, ahol meglátta a virágcsokrot. Már ki is ment a fejéből, hogy reggel
küldött egy csokrot. Ahogy a szobája felé vette az irányt, megpillantotta az
üzenetrögzítő villogó lámpáját. Megnyomta a lejátszás gombot. Miután meghallgatta
az üzenetet, rögtön tudta, hogy holnap mit tegyen.
8. Fejezet
Másnap 11 körül Noémi szállt le a buszról a ház előtt nem messze lévő megállónál.
A nap szikrázóan sütött. Tegnap olyan gyorsan ment el, hogy ittfelejtette a
táskáját. A ház felé vette az irányt, amikor a kertkapuhoz ért, egy taxi kanyarodott
be a ház elé. Noémi látta a szeme sarkából, hogy a taxi lelassít, majd megáll.
Nem igazán foglalkozott vele, inkább azon gondolkozott, hogy hogyan szedje ki
a kulcsot a postaládából, ahová tegnap bedobta. Szerencséje volt, a postaláda
ajtaja nyitva volt. Kivette a kulcsot, és benyitott. Először a konyha felé vette
az irány, ahol megpillantotta a virágcsokrot az asztalon. Odament, megnézte
a csokrot. Kivette belőle a kártyát és elolvasta: Annak a tündérnek, akivel
összetalálkoztam a folyosón, de nem mondtam meg, hogy szeretem. Gergő
Noémi elolvasta a sorokat, miközben teljesen elgyengült. Hirtelen világossá
vált számára minden. Elővette mobiltelefonját, és megnézte a tegnapi üzenet
küldőjét. A szám nem Viktor száma volt. Hirtelen úgy érezte, hogy le kell ülnie.
Hirtelen lépéseket hallott az emeletről. Valaki lefelé jött, és kiment a házból.
Noémi kinézett az ablakon, és látta Gergőt, amint beszáll abba a taxiba, ami
az imént állt meg a ház előtt. Utánarohant, de mire kiért, a taxi elindult.
Nem tudta, hogy mit tegyen. Elindult a buszmegálló felé.
Viktor felébredt. Ahogy kinyitotta a szemét, egy alakot látott, amint felé közelít,
majd az asztalról felvesz valamit, és kimegy a házból. Nem tudta, hogy hány
óra lehet. Az asztalon megpillantotta mobiltelefonját. Kézbe vette, hogy megnézze
rajta az időt, de az ki volt kapcsolva. Próbálta bekapcsolni, de hiába.
-A fenébe, lemerült - mondta, miközben átfordult a másik oldalára, hogy tovább
aludjon.
Gergő beszállt a taxiba.
-A Ferenciek terére, lesz szíves - mondta, miközben zsebre vágta mobiltelefonját.
Miután megérkezett, és kifizette a taxit, elindult a Petőfi Sándor utcán. Közben
egy futó pillantást vetett a kirakatokra, de igazából nem látta őket. Igazából
semmit sem látott tisztán, csak Noémi arcát. Nem tudta kiverni a fejéből. Soha
sem volt még ennyire határozott és boldog. Pontosan tudta, hogy mit fog tenni,
amikor megpillantja, semmi sem térítheti el a szándékától. Közben odaért a McDonaldshoz.
Bement, kért egy kávét, és leült a teraszra. Az órájára pillantott, mintha ettől
gyorsabban telt volna az idő. Fél tizenkettő volt. Még fél óra, és mindent úgy
lesz, ahogy eltervezte. Már nem is idegesítette az a fél óra. Nézte az embereket,
és próbálta kitalálni, hogy mire gondolnak. Legszívesebben mindenkit megölelt
volna, a fejében pedig már reggel óta motoszkált egy dallam, amit nem tudott
kiverni a fejéből, de nem is akart. A dallamot az egyik jazzlemezén hallotta.
Ekkor megcsörrent a mobiltelefonja, elővette, de észrevette, hogy ez Viktoré.
Amikor elindult, annyira elmerült a gondolatiban, hogy véletlenül az ő telefonját
vitte el az asztalról. Nem foglalkozott vele, és ahogy lenyomta volna a telefont,
az magától el is hallgatott, visszatette hát zsebébe. Egy csapat galamb szállt
le a széke mellé. Dobott nekik pár sült krumplit, amikor hirtelen megint megcsörrent
a telefon a zsebében. Benyúlt, hogy felvegye, ekkor egy árnyék vetődött rá.
Felpillantott, miközben a telefon még mindig ott csöngött a zsebében. Egy férfi
állt vele szemben.
9. Fejezet
Noémi felszállt a buszra, és elindult hazafelé. Még mindig azok a sorok jártak
a fejében, amit a virágcsokorban lévő kártyán talált. Nem értette, hogy hogyan
lehetett ennyire vak. Felidézte azt a napot, amikor először találkozott Gergővel,
ott a folyosón, és találkozott a pillantásuk. Most már tisztán érezte, hogy
Gergő az, akit szeret. Ekkor hirtelen elhatározta, hogy elmegy a McDonaldsba,
hogy beszéljen Viktorral, és tiszta vizet öntsön a pohárba. Elfogta valami meghatározhatatlan
szorongás. Minél előbb oda akart érni. A buszon közben egyre többen lettek,
már-már alig tudott kapaszkodni rendesen. Amikor kinyíltak az ajtók, alig várta,
hogy leszállhasson. Amikor leszállt a buszról, akkor kezdtek elcsendesedni a
gondolatai, és hirtelen felmerült benne a kérdés, hogy honnan tudta Gergő, hogy
ő akkor ott lesz náluk. Honnan tudta, hogy oda kell küldenie a csokrot? Nem
mondta el senkinek, hogy odamegy, és még Viktor sem tudhatta, hogy elmegy vele.
Akkor, mintha egy filmet hívnának elő, felvillant benne az a tegnapelőtti este,
ott a konyhában. Megállt, becsukta a szemét a tér közepén. Hirtelen érezte Viktor
csókját a nyakán, és amint előrepillantott meglátta Gergőt a sötétben. Hirtelen
elgyengült. Kinyitotta a szemét, és elindult a McDonalds felé. Közben végig
azon gondolkodott, hogy hogyan fog ezek után Gergő szemébe nézni. Végigment
a Petőfi Sándor utcán. Amikor megpillantotta a McDonalds teraszán Gergőt, hirtelen
melegség öntötte el, elfelejtve mindazt, amit az előbb érzet.
Noémi határozott léptekkel elindult Gergő felé. Valahol érezte, hogy nem Viktort
fogja itt találni, hanem őt. Pár pillanat múlva észrevette, hogy Gergő előtt
egy férfi áll, kezét zsebre téve.
Ekkor egy dördülés szakította szét a csendet. A galambok nagy suhogással felrepültek,
végig az egész utcában. Utána néma csend. Egy férfi rohant el, az a férfi, aki
az előbb még Gergő előtt állt. Noémi rohanni kezdett Gergő felé, aki mozdulatlanul
ült tovább a székben. Ahogy odaért, és rápillantott, leborult elé. Szemében
könnycseppek gyűltek. Megfogta a férfi karját, ami a szék mellett lógott. Gergő
odafordult Noémihoz, és elmosolyodott. Úgy mosolygott, mintha nem történt volna
semmi, miközben a másik kezével megpróbálta leszorítani a sebét.
-Nem lesz semmi baj - próbálta vigasztalni Noémi -, miközben ő is elmosolyodott.
-Lenne egy kérésem. Mondd meg, hogy akkor ott a folyosón tényleg összekevertél
valakivel, vagy tényleg engem akartál megszólítani.
Noémi nem tudott megszólalni. Várt egy pillanatig, majd bólintott.
-Téged.
-Szeretlek. Mindig is szerettelek, de túl bolond voltam, és nem mondtam meg.-
Gergő benyúlt a belső zsebébe.- Ezt add oda a bátyámnak.
10. Fejezet
Vasárnap délután. Szemerkélő eső. Egy kis tömeg gyűlt össze egy földkupac
mellett. Nem voltak sokan. Páran a barátok közül, a család, és pár ismeretlen
ismerős, akik olvasták az esetet az újságban. Pár osztálytárs. Noémi, Ági. Viktor
lehajtott fejjel, mozdulatlan arccal áll a gödör mellett. A pap elmondta azt,
amit ilyenkor el kell mondani. Ettől valaki jobban érezte magát, valaki kevésbé.
Egy valaki biztosan nem, az, akinek a neve ott szerepelt azon a bizonyos kövön.
Rövid szertartás volt. A végén mindenki odament a családhoz. Ahogy sorban mindenki
elhaladt a család előtt, Noémira került a sor. Noémi odalépett Viktorhoz, benyúlt
a zsebébe, elővett valamit, és a kezébe nyomta.
-Téged kerestek.
Viktor nem tudott megszólalni. Lepillantott, és meglátta a kezében a mobiltelefonját.
Ahogy felnézett, azt látta, hogy Noémi elindult kifelé a temetőből, miközben
az eső egyre inkább esett. Lui és Szemi is ott voltak. Nem mentek oda Viktorhoz.
Egymásra néztek, majd Lui megszólal:
-Menjünk, zenéljünk.