Nina

1. fejezet

Nina a villamosmegállóban állt, miközben az állomásra csikorgó kerekekkel begördült a villamos. Reggel 10 óra körül járhatott az idő. A nap szikrázóan sütött, bár a fák lombjai már felöltötték őszi kosztümkabátjukat. A villamos megállt, az ajtók kinyíltak, a vezető leszállt, és elindult a végállomáson található BKV-irodába. Nina felszállt a villamosra. Az agya tompa volt, még érezte arcán kispárnája puhaságát. Leült az egyik ülőhelyre. Lábait keresztbe tette, így miniszoknyája annyira felcsúszott, hogy kivillant combján a harisnyatartó csatja. Ninát ez nem zavarta. Fekete, térdig érő, tűsarkú csizma volt rajta, fekete miniszoknya, blúz, és hosszú, barna szövetkabát, aminek az alja most a földet súrolta. Szeretett annyira nőiesen öltözködni, amennyire csak tudott. Dús, egyenes, koromfekete haja aszimmetrikusan koronázta fejét. Az egyik oldalon a válláig, a másik oldalon az álláig ért. Elég magas, szép arcú, huszonéves lány volt, és mindig arra törekedett, hogy ne rejtse véka alá testi adottságait. Lassan körülnézett, csak pár álmos embert látott maga körül. Próbálta kitalálni, hogy vajon mi járhat a fejükben. Egy fiatal férfi szállt fel. Megpillantotta a lányt, és végigmérte szemével. Nina látta, hogy nem hagyja hidegen a látvány. Ez tetszett neki, de nem vett tudomást a férfiről, nem viszonozta a pillantását. A férfi egy darabig ácsorgott az ajtóban, és úgy tett, mintha helyet keresne. A villamos szinte teljesen üres volt. Egy kis idő után leült a vele szemközti székre. Nina lassan elmosolyodott, maga elé vette táskáját, majd egy kis kotorászás után elővette púderdobozát. Kinyitotta, és a kis tükörben megigazította haját. Nem volt semmi baj a frizurájával. Egyszerűen csak játszott. Szeme sarkából folyamatosan figyelte a férfit, aki közben a kabát alól elővillanó combját nézte. Eltette púderdobozát, majd újabb kotorászás után elővett egy hosszúkás tárgyat. Úgy tett, mintha véletlenül akadt volna a kezébe. Egy halk kattanás után egy késpenge villant fel. A lány lassan ráemelte a szemét, miközben hamisan mosolygott. A férfi szeme elkerekedett, majd lassan felállt, miközben zavart arckifejezés ült ki az arcára. Még egy utolsó pillantást vetett a lányra, és elindult a villamos vége felé. Nina visszazárta a kést, és visszatette a táskába. Nem tudta, hogy pontosan miért csinálta, de nagyon élvezte a dolgot. Néha előbújt belőle a kisördög, és ilyenkor olyan dolgokat tett, amire nem igazán volt magyarázat. Most egyszerűen csak unatkozott. Már meg is bánta egy kicsit. Éppen moziba indult egy barátnőjével. Úgy beszélték meg, hogy a mozi előtt találkoznak. Eközben visszaérkezett a villamosvezető. Magára zárta a vezetőfülke ajtaját, és bezárta az ajtókat. A villamos lassan elindult. Ő már mélyen gondolataiba merült. Alapvetően lázadó természetű volt, nem szerette a szokványos dolgokat, mégis minden teljesen szokványos volt az életében. Egy valamit kivéve. Hirtelen felriadt a gondolataiból, amikor a villamos ajtaja kivágódott. Ahogy felpillantott, egy szőke nőt pillantott meg, ahogy ott állt mellette. Érezte a parfüm illatát, ami körüllengte alakját. Vett egy mély levegőt, hogy minél jobban érezhesse az illatot. Látta a pólóját, amint az szorosan testéhez simul. Alatta látta a melltartó vonalát, ahogy átsejlett a pólón keresztül. Behunyta szemét, miközben vadabbnál vadabb vágyak törtek elő belőle. Nos igen, ez az egyetlen egy, ami nem volt szokványos benne. Leszbikus volt. Legszívesebben ott a villamoson magához ölelte volna a nőt. A villamos ekkor hirtelen elkanyarodott, nagyot rántva ezzel az utasokon. A lány mellette nekidőlt egy picit, mikor egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát.
-Elnézést – szabadkozott Ninának.
-Semmi gond – válaszolt Nina felpillantva a lányra.
Annyira elkalandozott, hogy majdnem elfelejtett leszállni a céljánál. A Üllői úton volt, és a Corvin mozi felé vette az irányt. Még nagyon sok ideje volt a kezdésig. Egy kicsit korán ért ide. A padokon pár ember ücsörgött, várva valakit. Az utcán pár galamb repült végig. Nina nem látta barátnőjét, bement a moziba, de ott sem találta. Előbb ért hát ide. Megvette a két jegyet az előadásra. Vett a büfében egy perecet, leült az egyik asztalhoz.
Mostanában gyakran járt moziba. Szertett moziba járni. Általában reggel jártak moziba a barátnőjével, mert ő délelőtt ért inkább rá. Majdnem minden filmet megnéztek, de nem nagyon tetszett neki egyik sem. Inkább maga a mozi hangulata fogta meg. A terem, a félhomály, a nagy vászon, a pattogatott kukorica.

2. fejezet

Ahogy ott üldögélt az asztalnál, egyszer csak megjelent a bejáratnál a barátnője. Kati belépett az aulába, és körülnézett. Körülbelül 20 év körüli lány volt, és nagyon jól nézett ki. Az a típus, aki általában kacérkodik a férfiakkal. Nem szándékosan csinálta, de ez az eredmény szempontjából lényegtelen volt. Nina szájához emelte ujjait, és füttyentett egyet. Aki a teremben volt, az mind odafordult, de ez őt egyáltalán nem érdekelte. Gyakran szokott feltűnést kelteni. Kati rögtön odafordult, és leült mellé. Ő, ellentétben Ninával, sosem tett volna ilyet. Viszont nagyon tetszett neki, hogy másnak volt bátorsága hozzá. Felnézett rá. Kollegák voltak, onnan ismerték meg egymást.
-Szia!
-Szervusz, kiscsaj, hogy ityeg? – felelte Nina.
-Ha még ityegne. Dögösen nézel ki. Mész még valahová? – kérdezte, miközben huncut pillantást vetett rá.
-Persze, moziba veled, utána pedig benézek egy gimnázium fiúöltözőjébe egy kis szexre – válaszolta komolyan Nina.
-Jól van, úgy látom a humorérzéked ma is felkelt veled együtt. Szóval semmi?
Nina mélyen Kati szemébe nézett. Ő nem tudta róla, hogy nem a fiúkat kedveli. Az elején, amikor megismerkedtek, akkor el akarta mondani párszor, de utána meggondolta magát. Nem volt igazán az esete, és inkább maradt a barátnője. Nem tudta, hogy hogyan reagálna a hírre. Most azonban átfutott az agyán egy röpke gondolat.
-Kati, mondtam már neked – Itt tartott egy rövid kis szünetet -, hogy ez egy nagyon unalmas film lesz? – fejezte be mosolyogva.
-Nem, de lassan kezdődik, úgyhogy induljunk.
A film tényleg unalmas volt. A film után elbúcsúzott Katitól, és elindult hazafelé. Egyedül lakott egy budai lakásban. Amikor hazaért, ledobta csizmáját az ajtó elé, és levetette magát a tv elé a fotelbe. Már esteledett. A lakás elég kicsi volt, de ő szerette. Modern bútorokkal volt berendezve. A sarokban egy mennyezetvilágító lámpa állt, ami barátságos meleg fényével beterítette a szobát. Szerette a modern bútorokat. Egyszerű volt takarítani, ugyanakkor a fa anyaga önmagában széppé tette a bútort. Ahogy bekapcsolta a tv-t elkezdett nézni egy amerikai filmet, ami egy titkárnőről szólt, aki előre akar lépni, de mivel a saját erejéből ez nem sikerült, hiába végzett el rengeteg iskolát, kiadta magát a saját főnökének. A dolgozó nő volt a film címe, és nagyon kedves volt számára ez a film. Látta már egy párszor, de azért most is végignézte. Bele tudta élni magát a figurába. Ő ugyan nem titkárnőként dolgozott, de emellett járt egy távoktatásos szakra. A családban senki sem tudott róla, és a munkahelyén sem mondta el senkinek. Szerette a fordulatokat. Ebben a filmben is az volt a kedvenc része, amikor kiderül a csere, de mégis elismerik a tehetségét a főszereplőnek. Már többször jelentkezett a főiskolára, és pár évet el is végzett különböző szakokon, de ahhoz nem volt kitartása, hogy befejezze. Általában semmihez sem volt elég türelme. Nem vezetett naplót, csak egyszer, de azt is csak egy hétig. Pedig amíg csinálta, addig szerette csinálni. Most, amikor jelentkezett, megfogadta, hogy senkinek sem szól, csak akkor, amikor már kezében a diploma. Néha elképzelte a képet, amikor bejelenti édesanyjának, hogy megszerezte a diplomáját. Bizonyítani akart, de nem akarta átélni azt, amikor az anyja előtt kudarcot vallott.
Szerette az édesanyját, aki viszontszerette őt. Ő orvos volt, és mindig éreztette vele azt, hogy neki nem sikerült azt elérni, amit neki. Megpróbálta ezt minél kevésbé kimutatni felé, de leginkább ez csak egy egyszerű sajnálkozás volt a részéről. Nina utálta, ha sajnálják valamiért. Kicsinek érezte magát olyankor. A második évet végezte, de volt egy félév elmaradása. Pár hét múlva lesz egy vizsgája, amit le kell tennie. Nem tudja tovább halasztani. Ha ez nem sikerül, akkor nem folytathatja tovább. Ez eléggé idegesítette, de azért bízott abban, hogy nem lesz gond.
A film véget ért. Vett egy forró fürdőt, és lefeküdt aludni.

3. fejezet

Nina lassan kinyitotta szemét. Az előszobából betörő fény egy pillanatra elvakította. Ásított még egy nagyot, miközben tudata lassan kezdett éledezni. Kinyújtóztatta testét, miközben takarója lecsúszott a testéről. Meztelen volt. Mindig így szokott aludni. Az órája eközben elkezdett csipogni. Odanyúlt, lenyomta az ébresztő gombját. Legszívesebben tovább aludt volna, de nem lehetett. Már várta a munka. Egy kis ingatlanügynökséget vezetett. Nem volt nagy cég, és nem is keresett vele sokat, de kötetlen munka volt, és olyan emberekkel dolgozott együtt, akiket kedvelt. Végre rászánta magát, hogy előmásszon az ágyból. Miután rendbe rakta az ágyát, elindult a konyha felé. Megtöltötte a teáskannát vízzel, és feltette a tűzre. A lakás elég kicsi volt, de szerette. Régi építésű, de jó állapotban lévő bérház volt. A ház ötemeletes volt, és a lakás a legfelső emeleten volt. A konyhának volt egy kis erkélye, amiről a környező épületek tetejére lehetett kilátni. Két-, háromemeletes bérházak voltak. Nina szerette ezt a látványt, ahogy a felkelő nap előbújt a kémények és a tetők között. Ahogy kilépett az erkélyre, egy férfit pillantott meg a szomszédos ház udvarán, amint éppen ül egy asztalnál, és újságot olvas. Ő még mindig meztelen volt, de ez egyáltalán nem zavarta. Általában nagyon kevés dolog volt, ami zavarba tudta hozni. A teáskanna eközben éles fütyülés közepette eresztette ki magából a felgyülemlett gőzt. Nina elővett egy bögrét, belerakott egy filtert és leforrázta a vízzel. Beletett pár kanál mézet, és éppen visszaindult volna a nappaliba, amikor csengettek. Nina kipillantott az ajtó üvegén, majd ajtót nyitott.
-Szia, Nina. Jól áll rajtad a teásbögre.
Erika volt az, miközben már el is indult a nappali felé. A lány odament az ágyhoz, majd benézett alá, és előhúzott onnan egy piros bugyit. Miközben elindult kifelé, és kiment az ajtón, még visszaszólt Ninának, aki még mindig a teásbögrével a markában állt az ajtóban.
-A kedvenc bugyim, kár lett volna, ha elhagyom. Azért valamit vegyél fel, mert így fázni fogsz az utcán. Este találkozunk.
-Szia Erika! – szólalt meg végre Nina, de ekkor már Erika eltűnt a lépcsőházban.
Lassan tényleg indulnia kellett. Gyorsan megitta maradék teáját, majd elkezdett öltözni. Piros harisnyanadrágot húzott, hozzá fekete miniszoknyát és testhez simuló fekete felsőt. Felcsatolta fekete, tűsarkú szandálját, és elindult.
Mivel késésben volt, leintett egy taxit. Az irodájuk a Gellérthegyen volt berendezve. Amikor odaért, még csak Robi volt ott.
Robi az egyik legrégebbi üzlettársa volt. Ő volt az egyik alapító tag.
-Hi! – köszöntötte, miközben jóízűen fogyasztotta pizzáját.
-Helló, Rob! Mi a program mára?
-Semmi különös. Reggel jön valaki megnézni a Dob utcai lakást. Kivi... – félbeszakította a mondatot, amikor a pizza fele a földön landolt. – Francba. Szóval kiviszed őket?
-Persze – válaszolta Nina, miközben letette a táskáját az asztalra.
Odaült Robi mellé a számítógéphez, és előkereste a nyilvántartást. Amíg a gép dolgozott, odapillantott Rob gyöngyöző homlokára. Imádta nézni, ahogy evett. Olyan átéléssel tudott enni, mint mondjuk más zongorázni. Robi elég szép termetű ember volt. Az a típus, akire vidéken azt mondják, hogy igen-igen jól néz ki. Legalábbis Győr-Sopron megyében. Ez átfordítva pesti terminológiára azt jelentette, hogy az illetőnek gondjai vannak a kilókkal.
Egyszer csak befutott Laci is.
-Sziasztok! Bocs a késésért – kezdett bele Laci.
-Ne is mondd, dugó volt a városban – folytatta helyette Nina.
-Nem, csak amikor kiálltam a garázsból, akkor derült ki, hogy lapos az egyik kerekem. Hát, mondom ez kurva jó. Megint szerencsém van. Átszóltam a haveromnak, hogy jöjjön át egy pumpával, mert az enyém rossz. Hívom a srácot, erre mondja nekem – kezdte Laci a szokásos történetet, amit el szokott mesélni reggelente.
Nina nagyon kedvelte Laci társaságát. Mindig fel tudta vidítani valamivel. Már előre derült a történeten, amit Laci várhatóan elő fog adni. Igazából semmi jelentősége nem volt annak, hogy késett, mivel nem nagyon volt sok teendő az irodában.
-Szóval, mondja nekem, hogy nem tud átugrani, mert múlt héten volt futóművesnél, ahol rosszul állították be neki az első vezérművet, ráadásul a fékeket is cserélni kellett. Szia, Szöcsi!
Kati érkezett meg. Ritka pillanat volt, hogy mind így együtt voltak bent.
-Sziasztok! – válaszolt elhaló hangon. – Remélem semmi sem fog történni, mert alig élek.
Odament az asztalához és lerogyott a székre, és arcát a kezébe temetve ráborult az asztalra. Szőke, göndör haja teljesen beborította az asztalt.
-Szóval ott állok a garázs előtt, kezemben a mobillal, ami éppen szétkapcsolt, mert múltkor autószerelésnél kint felejtettem a kocsi tetején, és azóta véletlenszerűen szétkapcsol. Kati, hogyhogy nem a magas talpú cipődben jöttél?
Kati nem szólt egy árva szót sem. Nina odament az asztalhoz, és ujjával finoman beletúrt a szőke hajkupacba.
-Mi van kislány? Csak nem buliztál?
Kati felemelte a fejét, és ránézett, de ahhoz túl fáradt volt, hogy bármit is mondjon. Nina végigsimította finoman az arcát az ujjával és rámosolygott.
-Ne válaszolj.
-Szóval, ott állok a lapos gumival a garázs előtt… - folytatta volna a történetet Laci, amikor mind a két lány egyszerre rápillantott.
-Laci, indulunk.
-Rendben, mehetünk. Miközben nézegetem a gumit, akkor veszem észre, hogy a hátsó spoileremet rosszul állították be. Hová?
-Elkáprázatunk egy ügyfelet.
-Rendben, de nincs nálam a digitális fényképezőgépem.
-Miért kellene fényképezőgép?
-Csak gondoltam, bemutattok egy leszbishow-t Katival az ügyfélnek. Vagy nem erre gondoltál?
-Ja, nem, te kezdesz egy hastánccal, én pedig eladom neki a lakást az előadás végén – válaszolta Nina, miközben már elindult a kijárat felé.

4. fejezet

Ahogy kiértek az utcára, elkezdett szemerkélni az eső. Lacinak egy zöld Corrádója volt. Szerette a sportautókat. Mindketten beszálltak. Laci beletaposott a gázba.
-Sietünk?
-Nem, egyáltalán nem.
-Mondjuk, ennél gyorsabban úgyse tudnék menni. Lassabban meg nem szeretek.
Az eső eközben elkezdett szakadni, nem kímélve a járókelőket az utcán. Az apró vízfoltok lassan nagy tócsákká váltak az úton, amelyeket az autók kerekei zuhatagként szórtak szét a járdán, miközben keresztülgázoltak rajtuk. Lacit ez nem nagyon zavarta.
Nina nézte az embereket, amint sietve próbálnak valami védett helyet keresni maguknak.
-Remélem, sikerül elpasszolni ezt a lakást. Már elég régóta árulja a nő a kérót -törte meg a csendet Laci.
-Én is szeretnék már túllenni rajta. Elhiheted.
-Jó az áru, kétségtelen.
-Igen, egész jó helyen van a lakás, és jó állapotban.
-Én a nőről beszéltem.
-Ja, az más. Igen, megértelek. Hajts rá! Mi tart vissza?
-Rendben, bedobom a felsőtestem, és a nő teljesen elájul. Tiszta ügy.
-Ebben azért nem vagyok biztos – mondta Nina, miközben elmosolyodott.
-Ugyan már, ez nem kérdés. Mindenkin működik, csak rajtatok nem.
Nina elég jól ismerte őt, és tudta, hogy nem komolyan mondja, amit mond, de halálosan komoly hangon tudott előadni mindenféle marhaságot. Pont ez volt az, amiért kedvelte.
-Kinél nem működik?
-Nálad és Katinál.
Nina elnevette magát. A cégnél senki sem tudta róla, hogy ő a szebbik nemhez vonzódik. Nem is állt szándékában elárulni nekik. Tetszett neki ez a titokzatosság, amely őt övezte. Lacival is szeretett kacérkodni.
-Katinál miért nem működik?
-Nem tudom. Mindig megdicsérem a magas talpú cipőjét. Nem értem, hogy mi lehet. Nem állítom, hogy álmaim nője, de azért jól néz ki.
-Miért, ki az álmaid nője?
-És neked? – kérdezett vissza tréfásan Laci.
Nina egy kicsit elhallgatott, de aztán egész komoly hangon megszólalt.
-Nem kell magas legyen, se nagyon karcsú. A lényeg az, hogyha behunyom a szemem, és kisöpröm a fejemből az összes gondolatot, akkor a sötétségből hirtelen elősejlik az alakja. Kinyújtja a karját felém, miközben szikrázó pillantásával rám néz. Megérinti kezével az arcom, amitől az egész testemben kellemes melegség árad szét. Én is kinyújtom a kezem, és végigsimítom lágy, bársonyos bőrét. Beletúrok a hajába, majd a másik karommal megfogom a kezét. Összeérintjük a tenyerünket, miközben az ujjaink teljesen összefonódnak. Finoman közelebb húzom magamhoz a testét. Majd megcsókolom puha ajkait. Ekkor végigsimítom a haját, amely egészen a gömbölyű fenekéig ér.
-Szóval a hosszú hajú palik jönnek be. Hát akkor nekem nincs sok esélyem.
Nina kinyitotta szemeit, várt egy pillanatig, majd halkan megszólalt.
-Nem egészen, de hagyjuk. Lassan ott leszünk.
Már látták az épületet. Szerencséjük volt, sikerült nagyjából a ház előtt megállni a kocsival. Gyorsan beszaladtak a kapualjba, de még így is bőrig áztak. A lakás a negyedik emeleten volt. A ház régi építésű bérház volt. A lift éppen nem működött. Elindultak hát gyalog. A lépcsőház falai enyhén szürkék voltak az évtizedek alatt rárakodott portól és piszoktól. A levegő hűvös volt, és erősen dohszagú. Amikor felértek a negyedikre, Nina becsöngetett. Egy harminc év körüli, légies alakú nő nyitott ajtót. Laci még lihegett egy kicsit a lépcsőzéstől.
-Sziasztok! - üdvözölte őket a nő.
-Szia Erika! Régen láttalak – válaszolta Nina.

5. fejezet

Nina és Laci félig elázva bementek a lakásba. Erika Nina mostohaanyja volt, ami egy kicsit furcsának tűnhetett, mert Erika összesen öt évvel volt idősebb nála. Ez persze messze nem volt olyan szokatlan, mint kettejük viszonya.
-Én dobok egy sárgát – mondta Laci, ahogy beért a lakásba.
-A vendégem vagy – válaszolt Erika, majd odafordult Ninához. – Kérsz egy teát? Látom, eláztál kint.
-Igen, kérek. Várj, segítek.
Ahogy kiértek a konyhába, Erika hirtelen visszafordult, és megcsókolta Ninát, majd gyors mozdulatokkal elkezdte kigombolni a lány vizes blúzát.
-Mit csinálsz, te lökött tyúk, Laci megláthat! – suttogta az elázott nő a másiknak, miközben az már a melleit csókolta.
-Éppen jókor értünk ide. A vevők mikor érnek ide? – lépett be a konyhába Laci.
Erika felegyenesedett, és hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte levenni Nina blúzát.
-Teljesen eláztál, hozok egy törölközőt, ezt meg vegyük le, mielőtt megfázol.
Lacinak nem tűnt fel semmi.
-Én is eláztam, én ne vegyem le a pólómat?
-Ne! – válaszolt egyszerre mindkét nő.
-Ha nem, nem, majd megszáradok magamtól.
Mindannyian bementek a nappaliba. Erika hozott egy száraz blúzt Ninának. A lakásban elég nagy rendetlenség volt. Miután Nina felvette a száraz ruhát, mindnyájan bementek a nappaliba.
-Mi volt itt, rituális állatáldozat-bemutatás? – kérdezte Laci, ahogy beléptek a szobába.
Erika gyorsan elkezdte elpakolni a szétszórt holmikat a szobában a rendezettség látszatának fokozása érdekében. Ez azonban nem igazán sikerült. Ekkor csöngettek. Nina felmérte a helyzetet, és rögtön tudta, hogy időt kell nyernie valahogy.
-Laci, nyisd ki az ajtót, és kezdd el a fürdőszobánál, azzal nyerhetünk pár percet.
Laci elindult ajtót nyitni. Kinyitotta az ajtót, majd behívta a középkorú párt.
-Örvendek. Kezdjük talán a fürdőszobával. Erre parancsoljanak. Szép napunk van, nem igaz?
-Kint ömlik az eső.
-Hát igen, van aki egyenesen oda van az esőért. Én például sokkal szívesebben porszívózom a kocsimat a garázsban, ha esik. Ez tehát a fürdőszoba, ahol megtalálható a hideg- illetve a melegvíz. Akarom mondani a kád és a mosdó. Szép nagy kád, kényelmesen elférnek benne mind a ketten.
-Igen, valóban szép, de zuhanyozni szoktunk.
-Igen, tehát ahogy mondtam, ezt a nagy kádat egészen könnyedén ki lehet cserélni egy zuhanyozótálcára. Ott található a villanybojler…
-Gondolom, jól megdobja a villanyszámlát.
-…, ahol régen egy gázbojler volt. Ha jobban megnézik a falat, akkor ott még látszódnak a gázcsövek. Menjünk tovább. A fürdőszobával szemben található a WC, és mellette a gardróbszoba.
Ekkor Nina jelent meg.
-Örvendek. Nos, hogy tetszik eddig a lakás? A gardróbszoba egyedi mennyezetvilágítását mutattad már?
-A mennyezetvilágítást? Azt még nem, de elhihetik, egészen páratlan megoldás.
Laci odament a gardrób szobához, és kinyitotta az ajtót, miközben meggyújtotta a villanyt. A mennyezet tetjéről egy villanykörte lógott le két dróton.
-Ez lenne az? – kérdezte hitetlenkedve a pár.
Laci csak ekkor pillantott be a szobába.
-Igen. Egy magyar festőművész alkotása – mondta gyorsan, majd sietve becsukta az ajtót.
Eközben Erika is előjött a nappaliból. A vevők még végignézték a lakást, különös figyelmet fordítva az ismeretlen finn festőművész képére, amely a nappaliban lógott, és Erika az IKEA-ban vásárolta, majd távoztak.
-Bejössz még az irodába? – kérdezte Laci Ninától.
-Nem, menjél csak.
-Nina, este elugrassz a sörözőbe? – fordult hozzá Erika.
-Talán. Tanulnom kéne.

6. fejezet

Miután hazament, elővette a könyveit és tanult. Két vizsgája volt még hátra. Matematika és fizika. A matematikától nem tartott. Abból mindig is jó volt. Szerette, nagyon jó tanárai voltak a gimnáziumban. Már akkor is könnyem ment neki. Igazából mindent elsőre megértett az órán, nem is kellett otthon tanulni hozzá. Csodálta a matematika egyszerűségét, azt, ahogy az ismeretek egymásra rakódva elvezetnek egy nagy egészhez. Olyan ez, mint egy kirakójáték, aminek megvannak a darabkái, de csak akkor látszódik darabkák fontossága, amikor beleillik az egész képbe.
A fizikával már más volt a helyzet, azt nem igazán szerette. Illetve nem voltak jó tanárai. Hiányoztak az alapok, amiknek híján nem állt össze benne az egész kép. Egész este nézte a jegyzeteit, és megpróbálta megérteni azokat a feladatokat, amiket az órán tanultak, de nem igazán sikerült előrébb jutnia.
Lassan beesteledett, és már kezdett elfáradni. Elhatározta, hogy benéz Erikához, aki a mostohaanyja és egyben a szeretője is volt, az apja kocsmájában dolgozott. A szülei elég korán elváltak, ezért ez nem okozott neki akkora fájdalmat. Már csak halvány emlékfoszlányai voltak arról az időszakról, amikor a szülei még együtt voltak.
A söröző a belvárosban volt. Miután felöltözött, hívott egy taxit, és elindult. Teljesen feketébe öltözött. Fekete blúz, miniszoknya és harisnya.
A város utcáit aranysárga ruhába öltözették a neonlámpák. Az utcák kihaltak voltak, csak pár ember ácsorgott a buszmegállóban.
-1200 lesz, kisasszony – Mondta a sofőr, miután az autó lassan begördült a söröző bejárata elé.
-Tartsa meg a többit. Viszlát!
Nina kiszállt, és bement az ajtón.
A hely kétszintes volt. Alul egy klasszikus bárpult foglalt helyet és pár asztal, a pincében pedig diszkórész volt kialakítva. Nem is kocsma volt ez, hanem inkább hanem egy klub. A pult mögött ott állt Erika, odament hozzá.
-Szia, kislány! – mosolygott rá Erika. – Le vagy törve.
-Nem megy a fizika. Milyen volt a forgalom ma?
-Nézz körül. Volt már jobb is.
Az asztaloknál csak pár ember volt. A pultnál sem ült senki, csak ő.
-És lent mi a helyzet?
-Hasonló, mint itt.
-Apám itt van?
-Nem, ma korán hazament.
Nina szerette az apját, bár túl sokat nem beszéltek egymással. Természetesen nem tudott arról, hogy milyen viszony van valójában Erika és közte.
-Adj egy vodkanarancsot.
Közben beérkezett egy vendég, aki szintén odaült a bárpulthoz, és rendelt egy korsó csapolt sört. Nina figyelte, ahogy Erika csapolja a sört. Szerette nézni, ahogy ezt csinálta. Két korsó volt a csap alatt. Erika kitöltötte a sört az egyik korsóba, majd a felesleges habot egy falapocskával lekanalazta a tetejéről a másik korsóba. Ezek után megint a csap alá tette, és egy óvatos mozdulattal engedett még bele egy ki sört, hogy a hab finoman felemelkedjen a korsó pereme fölé.
Nina megfogta a poharát, és elindult lefelé a pincébe, hogy megnézze, kik gyűltek össze ma este. Ahogy lefelé haladt a lépcsőn, a zene egyre erősebb lett. Már nemcsak a fülével hallotta, hanem az egész teste berezgett a hangtól, amely keresztülhatolt rajta. Belülről érezte a ritmust. A táncparkettet megvilágította a lézerek villogó fénye. Színes sugarak, melyek körbe-körbe vándoroltak a plafon közepétől kiindulva. Körülbelül egy tucat embert látott, ahogy átadták magukat a ritmusnak. Körbejárta a termet. Hirtelen két lányt pillantott meg, ahogy egy oszlop körül táncolnak. Leült egy székre, összekulcsolta a kezét, könyökét a térdére támasztotta, majd kezére helyezte állát. Figyelte a két lányt, ahogy táncolnak egymással. Húsz év körüliek voltak, vagy fiatalabbak. Mindkettejüknek hosszú haja volt. Az egyiküknek hosszú lófarokba volt kötve a háta mögött, míg a másiknak rendezetlenül hullámzott a hátán. Ahogy táncoltak, mélyen egymás szemébe néztek. Szinte vibrált a levegő a két szempár között. Lassan mozogtak, és néha megérintették egymást. Egy fiú próbált bekapcsolódni a táncba, de hiába állt a két lány közé, ők akkor sem néztek máshová, csak egymásra. Ninának nagyon tetszett a két lány látványa. Most megint kettesben maradtak, ismét csak egymásnak táncoltak. A két test egyre közelebb került egymáshoz. Egyikük keze néha megérintette és végigsimította a másik arcát, néha pedig magához húzta a másikat csípőjénél fogva. A két lány feje egyre közelebb került egymáshoz. Ajkuk néha összeért egy pillanatra. A fiú, aki az előbb közéjük állt, most mellettük táncolt, de ők nem foglalkoztak vele. Számukra megszűnt a külvilág. Nem láttak maguk előtt semmit, csak a másik hullámzó csípőjét, levegőben szálló haját és hívogató ajkait. Ekkor hirtelen felgyorsult a ritmus, amikor a zenét átkeverték az egyik számból a másikba.
Nina felállt, és egy utolsó pillantást vetett a két lányra, majd visszaindult az emeletre.
Amikor felért, megint eszébe jutott a vizsgája. Ettől elkedvetlenedett egy kicsit. Ilyenkor mindig arra a pillanatra gondolt, amikor majd elmondja a nagy hírt mindenkinek. Igen, sikerült megszerezni a diplomát. Lelki szemei előtt látta anyja arcát, amikor közli vele a hírt.
Ki akart szakadni ebből a világból, teljesen el akarta engedni magát. Felhajtotta az italát, majd rendelt gyorsan egy újat. Nem akart józan maradni, nem akarta, hogy bármilyen értelmes gondolat is az eszébe jusson. Már lassan kezdte érezni azt, ahogy izmai elzsibbadnak, és egyre nehezebben mozdul mindene. Tudata is kezdett tompulni. Egyre kevesebbet fogott fel a körülötte zajló eseményekből. Néha ugyan úgy tűnt neki, hogy érti, mi történik, és kezdett olyan dolgok között is összefüggést látni, amelyek között nem volt összefüggés. Egy nagy színpaddá változott a terem, ahol mindenki játszotta a szerepét. Voltak állandó szereplők, mint a csapos, a kidobóember, vagy a pincérnő. Megpróbált beszélgetni Erikával, és folyamatosan figyelte, ahogy szorgalmasan ügyködik a bárpult mögött.
Végül teljesen elvesztette a kapcsolatát a külvilággal.

7. fejezet

Nina lassan kezdett magához térni. Az ágyában feküdt. A tarkójánál tompa nyomást érzett. A tudata még nem tisztult ki teljesen. Még hallotta a fülében a tegnapi zene elhalványuló hangjait. Kinyitotta a szemét, és egy vállat pillantott meg maga előtt. Egy meztelen női test feküdt előtte. Próbálta felidézni a tegnap történteket, de nem emlékezett pontosan arra, hogy mi történt még az éjszaka folyamán. Lassan lehúzta a takarót a mozdulatlan testről, majd kezével lassan végigsimította a pompás ívet a lány oldalán. A nő finoman összerezzent és megfordult.
-Szia, kislány!
Erika volt az.
-Hogy kerültem haza?
-Düonüszosz leugrott az Olimposzról, fogott nekünk egy taxit, és hazahozott minket.
Nina elmosolyodott, majd felkelt. Még tegnap elhatározta, hogy meglátogatja az édesanyját. Megreggelizett és elindult.
-Légy jó! – szólt vissza az ajtóból Erikának, akit ismét elnyomott az álom.
Körülbelül háromnegyed négy felé járhatott az idő, amikor odaért az édesanyja lakásához, aki egy háromemeletes budai házban lakott az egyetem mellett. Mióta az apjától elvált, egyedült élt. Becsöngetett az ajtón, de nem jött válasz. Rápillantott az órájára. Három óra ötvenkilenc percet mutatott. Ekkor meghallotta, ahogy becsapódik a bejárati ajtó, majd egy pillanattal később elindul lefelé a felvonó. Nina már tudta, hogy megérkezett. Mióta az eszét tudta, mindig négykor érkezett haza a munkából. Akár az órát is hozzáigazíthatták volna. Felidézte gyerekkori emlékeiből azokat a pillanatokat, amikor nem így történt. Ilyenkor mindig elfogta egy kellemetlen érzés, egy félelem. Most újra átélte ezt a pillanatot. Nina összerezzent, amikor kinyílt a lift ajtaja, annyira belemerült a gondolataiba.
-Esztikém! – köszöntötte, miközben benyúlt a táskájába, hogy elővegye lakáskulcsát.
Senki sem szólította őt így, csak ő. Hivatalosan tényleg Eszternek hívták, de senki sem használta ezt a nevet. A Nina eredete már rég a feledés homályába veszett.
-Örülök, hogy eljöttél, már nagyon régen nem voltál itt, már azt hittem, hogy nem is jössz.
-Sok dolgom volt mostanában, nem tudtam eljönni, ne haragudj!
-A lényeg, hogy itt vagy. Gyere!
Bementek a konyhába.
-Kérsz egy teát? Főzök egyet.
-Nem, köszi!
Nina leült a konyhában, miközben figyelte, ahogy az anyja megtölti a teáskannát vízzel, majd felteszi a tűzhelyre.
-És mi van veled, apáddal találkoztál mostanában?
-Nem igazán. Csak Erikával.
-Áh, Erikával.
-Vele nincs semmi baj, mi lenne, ha összebarátkoznátok?
-Vele? Köszönöm nem. És veled mi van? Fáradtnak tűnsz. Tanulnod kellene, és találni egy normális állást.
-Igen, tudom, már mondtad egy párszor. Még nem jött el az ideje.
-Nem jött el, nem jött el! Én ebben a korban már végeztem az egyetemen. Na mindegy. Pedig én bíztam benne, hogy elvégzed, de ha nem megy, akkor nem megy.
Nina érezte a sajnálkozást anyja hangjában. Akárhányszor előjött a téma, mindig is szerette hangsúlyozni, hogy ő nem ér annyit, mint önmaga. Nem akart vele vitatkozni. Párszor megpróbálta már, de most nem akart vitatkozni.
Lassan kortyolta a teát, amit kitöltötték neki. Közben hallgatta édesanyját, amint a munkahelyen történtekről mesélt. Nem igazán figyelte a részleteket, de nem is ez volt a fontos. Egyszerűen jó volt ott lenni abban a pillanatban. Biztonságban érezte magát, és most csak ennyit akart. Hirtelen megint átvillant az agyán a vizsga fenyegető gondolta.
-Tényleg, mikor lesz már végre unokám?
Nina kizökkent a gondolataiból, amikor meghallotta a kérdést, ami ugyan csak tréfás kérdés volt, de számára nem volt tréfa. Csak mosolygott, és itta tovább a teáját. Anyja nem is sejtette, hogy az ő számára nem létezik az a családi idill, amit ő elképzelt helyette is. Néha eljátszott a gondolattal, hogy családot alapít, és volt is már egy-két ember az életében, aki szerette volna betölteni mellette a családfő feladatát, de valahogy mindig máshogy alakultak a dolgok. Nem szeretett ezzel foglakozni. Hirtelen úgy érezte, hogy mennie kell, ezért elindult hazafelé.
Kilépett a kapun, és gyalog indult haza. Már beesteledett. A neonlámpák fényei aranysárgára festették előtte az utca kifestőkönyvét. Még mindig anyja szavai jártak a fejében. Felidéződött benne a múltkori álma. Férjhez ment álmában. Pontosabban valaki, akit igen régóta ismert, megkérte a kezét. Régóta ismerte az illetőt, és valahogy megnyugtatta az érzés, hogy pont őt választotta. Nem mást, hanem őt. Kiválasztott lett a többiek között. Annak az embernek a számára ő volt az egyetlen egy személy, aki számított, és ettől nagyon boldog volt. Nem szerelem volt ez, amit ő mindig is keresett, de mégis több volt annál. Furcsa álom volt.
Erikára gondolt. Már igen régóta volt viszonyuk egymással. Elég furcsa helyzet volt. Néha belegondolt, hogy mi lenne akkor, ha kiderülne, hogy az ő szertője egyben a mostohaanyja is.
Amikor hazaért, és benyitott az ajtón, egy borítékot talált a földön.

8. fejezet

Másnap reggel Nina megérkezett a munkahelyére. Még csak Robi volt bent. A számítógép előtt ült, miközben egy szál meggyújtatlan cigi lógott ki a szájából.
-Helló, Nina!
Ő azonban nem válaszolt. Odament az asztalához és rádobta táskáját. Egy futó pillantást vetett Robira, de nem köszönt neki. Ekkor Kati is megérkezett.
-Sziasztok! – hangzott fel a köszöntés, miközben ásított egyet.
Lassú léptekkel ő is odament az asztalához, majd leült, és ugyanazzal a mozdulattal ráhajtotta a fejét az asztalra, beborítva szőke fürtjeivel azt.
Körülbelül fél óra múlva Laci is megérkezett.
-Sziasztok! Nem fogjátok elhinni mi történt – lépett be az ajtón kezében egy lengéscsillapítóval. – Múlt héten beülök a kocsiba, és nem húz. Megnézettem a szerelővel, és azt mondta, hogy a gömbfejjel lesz a gond. Ma elmegyek a futóműveshez, erre begördül mellém egy ugyanolyan Corrado. Hát, mondom magamban ilyen nincs.
-Laci! Indulunk! – szólalt meg Nina, miközben már kifelé tartott az irodából.
-Menjünk! – válaszolt, miközben a kezében még mindig ott volt a lengéscsillapító. – De hová?
Nina azonban nem válaszolt. Mindketten beültek. Egyikük sem szólalt meg. Végül Laci törte meg a csendet.
-Mi a gond?
-Semmi, hagyjuk.
Ismét csönd szállta meg az autó belsejét. Nina kifelé bámult az ablakon. Szikrázóan sütött a nap. Az utca tele volt siető léptű emberekkel.
-Veled mi a helyzet? Hogy állsz a vizsgáiddal? – kérdezte Nina szenvtelen hangon, miközben tovább bámult kifelé az ablakon.
-Én jól vagyok, a vizsgáim meg állnak. Nem különösen foglalkoztat. Félévente elmegyek, beiratkozom, és ezzel le van tudva a félévem.
Nina arcán felvillant egy röpke mosoly, de ez azonnal tovatűnt.
-Valaminek csak kell lennie, ha ennyire el vagy kenődve. Úgy igazából nem túlzottan érdekel, csak azért kérdezem, mert elromlott a magnóm, és utálok csendben vezetni – folytatta Laci.
-Neked mi a célod az életben? – fordult el az ablaktól Nina.
-Nem tudom, talán ki kéne cserélni a kipufogót.
-Én most komolyan kérdeztem.
-Bocs. Ezen még sosem gondolkoztam – válaszolt hangnemet váltva Laci. – Neked mi?
-Ki a legfontosabb ember az életedben? Ki az, aki nélkül magányosnak érzed magad ebben az elfuserált világban?
-Nem tudom. Senki sincs, akihez bármi is komolyan kötne.
-Nem is érzed szükségét? Mindenki rohan, siet valahová, el akar érni valamit, de azt már nem tudja, hogy mit.
-Hát ez az, hogy mindenki rohan, csak az én autóm nem megy úgy, ahogy kéne, pedig már mindent kicseréltem benne.
Nina ránézett Lacira, és elmosolyodott. Tudta, hogy Laci nem fog segíteni neki megfejteni az élet nagy rejtelmeit, de most nem is erre volt szüksége. Hihetetlenül szerette és csodálta azokat az embereket, akik minden szituációban a valóság talaján tudtak maradni, és meg tudták őrizni jókedvüket. Visszarántotta őt a való világba, és ettől kezdett jobb kedve lenni.
-Hagyjuk. Nem érdekes. Egyszerűen csak otthagyott valaki, aki közel állt hozzám. Egyszerűen csak elment. Becsúsztatott egy levelet az ajtó alatt, és elment. Itthagyott.
-Majd jön más. Legalább nem vonja el a figyelmedet semmi a vizsgáidtól.
-Az biztos. A szívem apró morzsáit összeszedi az értelmem seprűje.
-Ha te mondod, akkor biztos, bár nem tudom, hogy miről beszélsz.
Nem szóltak többet. Kimentek még a címre, hogy megmutassák a leendő vevőnek a lakást.
Nina ezután kirakatta magát a Deák téren, és elindult gyalog hazafelé. Amikor kiszállt az autóból, még inteni akart Lacinak, de az kipörgetve a kocsi kerekeit, elillant az éjszakában.
A városra már ráborult a sötétség. Az utcák aranyló fényben világítottak. Az autók fényezésén megcsillantak az éjszakai város fényei. Az utcák megteltek emberekkel. Nem nappali siető emberekkel, hanem lassan sétáló emberekkel. A villamosok kerekei megcsikordultak a körút villamossínein. Nina gyors, határozott léptekkel tartott hazafelé. Közben elmerült gondolatiban. A vizsgájára gondolt, ami még előtte van. Elhatározta, hogy a jövő héten tanulni fog, hogy kiűzzön minden gondolatot, ami Erikához kötötte.

9. fejezet

Az elkövetkező héten Nina mindennap tanult. Nem járt be dolgozni. Szinte egész nap a könyveit és a jegyzeteit bújta. Voltak homályos pontok, amit nem igazán tudott átlátni, de minden erejével próbálta eloszlatni azokat. Nem ment el sehová, ki sem lépett a szobából. Reggel felkelt, gyorsan megreggelizett, majd elkezdett példákat megoldani. Utána rendelt valamit, és egy kis pihenés után folytatta. Közben folyamatosan szólt a zene. Ez segített neki koncentrálni. Csak így tudott tanulni. Ha csönd volt, akkor egyszerűen nem tudott figyelni. Elkalandoztak a gondolatai. A zene sugárzott számára egyfajta harmóniát, amitől rá tudott hangolódni arra, amit csinált.
Pénteken érezte úgy, hogy most már eléggé felkészült. Nem készített puskát. Ez nála elvi kérdés volt. Hitt abban, hogy amit megtanul, az csak akkor ér bármit is, ha azt tényleg megtanulta. Ez persze mindenben csak hátrányt jelentett neki, de ez Ninát nem érdekelte. Ha nem saját erejéből érte volna el azt, amit elért, akkor az nem ért volna semmit. Általában eminensnek tartották őt ezért, de számára ez egy kihívás volt.
Már esteledett, amikor úgy érezte, hogy el kell mennie valahová kikapcsolódni. Hívott egy taxit. Egy hirtelen elhatározással apja kocsmájába vitette magát.
A hely majdnem üres volt, csak egy pár beszélgetett egymáshoz bújva a sarokban. Egy férfi ült az egyik bárszéken, egyik kezében egy félbehajtott újságot tartva. Előtte egy pohár sör volt. A másik kezét az állán pihentette. Az apja volt.
Nina leült a mellette lévő bárszékre, de apja nem vette észre. Ő nem szólalt meg, csak figyelte a mozdulatlan embert, ahogy az újságját olvassa. Apjával nem beszélgetett sokat élete folyamán. Ahogy ott ült és nézte, jóleső érzés fogta el. Hirtelen azt kívánta, hogy sose múljon el ez a pillanat. Megnyugtatta a tudat, hogy ő ott ül, tudomást sem véve a világról, amely körülötte van. Egy szigetet alkottak ott ketten, amelyet egy láthatatlan szál kötött össze, amelyet kívülről senki sem láthatott. Kívülről csak két ember voltak, akik egyáltalán nem tartoznak egymáshoz.
-Szia! – szólalt meg végre Nina.
-Szia! – válaszolt apja mosolyogva, miközben felnézett újságjából. – Hogy vagy?
-Én jól. Köszönöm! És te?
-Nézd, megvagyok. Iszol valamit?
-Nem, köszönöm! Csak benéztem, hogy lássalak.
-Rendes tőled. Anyád hogy van? Láttad mostanában?
-Jól, a múlt héten jártam nála.
-Örülök neki.
Hirtelen egy vendég lépett be az ajtón. Apja letette az újságját, hogy kiszolgálja a vendéget, majd visszaült mellé. Nem beszéltek semmiről, csak ültek egymás mellett. Ninának eszébe jutott egy régi emlék. Egyszer nyáron a belvárosban jártak apjával, mikor bementek egy kocsmába. A rendelés után a pultos kitett eléjük egy-egy pohár sört, pedig ő üdítőt kért. Nem vitették vissza. Az volt ez egyetlen alkalom, hogy együtt sörözött az apjával. Hirtelen felriadt gondolataiból.
-Mégiscsak innék veled egy pohár sört – fordult hirtelen apjához.

10. fejezet

A nap felkelt. Nina felébredt ágyában. Most gyorsan kelt fel, nem feküdt hosszú percekig az ágyában, mint általában szokott. Tudta, hogy ez az a nap, mikor meg kell mutassa, be kell bizonyítania magának azt, hogy mennyit ér. Ma vizsgázik. Bízott magában, úgy érezte, hogy nem lesz gond a vizsgával. Mozdulatai kimértek voltak. Amikor vizsgázni készült, volt egy bizonyos mód, ahogy felkészült a vizsgáira. Olyan volt ez, mint amikor a boxoló kijön az öltözőből. Elsötétedik a terem, és ő bevonul. Már tegnap este lefekvés után elraktározta a pillanatot, amikor arra gondolt, hogy a vizsga után majd arra a pillanatra fog visszaemlékezni, amikor ott esete feküdt az ágyában, és a vizsgájára gondolt. Ez egy játék volt, amivel próbálta feloldani magában a feszültséget. Ez mindig működött. A vizsgák után ugyanis megkönnyebbülten gondolt vissza arra a szorongásra, amit előtte átélt, és ez erőt adott neki. Délután vizsgázott. Délelőtt tehát még átnézte az összes jegyzetét, de csak felületesen. Mindent felidézett magában, amit az elmúlt héten megtanult. A vizsga előtt három órával megebédelt, hogy ne üres hassal, de ne is túl jóllakottan, elálmosodva érkezzen a vizsgára. Két órával a vizsga előtt elcsomagolta a jegyzeteit, amit nem vitt magával. Soha sem vitte magával a jegyzeteit. Ez is egyfajta babonás szokása volt. Felégette maga mögött a hidat, csak az volt vele, amit megtanult, amire vissza tudott emlékezni. Nem lapult ott a táskában egyetlen könyv vagy jegyzet sem. A vizsga előtt már nincs helye kétségnek. Berakta kedvenc számait tartalmazó kazettáját a magnóba, beült a fotelbe, behunyta szemét, és egy óráig hallgatta. Közben nem gondolt semmire, hagyta, hogy a zene, mint megannyi hullám járja át tudatát. Egy órával a vizsga előtt felöltözött és elindult. Gyalog jött le a lépcsőházban, ügyelve arra, hogy a megfelelő lábbal lépjen rá az utolsó lépcsőfokra.
Korán érkezett, mint mindig. A teremben még csak páran várakoztak. Mivel levelező tagozat volt, egyébként sem ismert mindenkit, de ilyenkor különben sem szokott beszélni senkivel. Kikapcsolta a külvilágot, agyában még az otthon hallott dallamok foszlányi hallatszódtak.
Leült az első padba, de nem pakolta ki a cuccát, tudta, hogy még úgyis át fogja ültetni a vizsgáztató tanár. Figyelte a többieket, ahogy egymást rémisztgetik a másik csoporttól hallottakkal. Voltak páran, akik még akkor is könyvvel a kezükben őrült megszállottsággal tanultak. Mások gondosan elhelyezték puskáikat a legkülönbözőbb helyekre. Mindig voltak persze olyanok is, akik most próbálták elmagyarázni a csoporttársuknak az egész éves anyagot. Ezek az emberek általában sosem vizsgáztak le sikeresen. Ő nem tett semmit.
Ült nyugodtan a helyén. Hallgatta a mások által felmerült kérdéseket, amiket a másiknak szegeztek. Megnyugtatta az, hogy ő tudta a választ. Erőt adott mások idegessége. Amikor ennyire nyugodt tudott maradni, az általában két okból volt. Vagy egyáltalán nem volt tisztában az anyaggal, és ezért nem tartott tőle, vagy mindent tudott. Középút nem létezett a számára. Körülbelül tíz perc múlva a tanár is befutott. Gyors ültetés után mindenki a helyére került. A tanár az adminisztratív teendők után elkezdte kiosztani a feladatlapokat. Amikor elé került a feladatlap, Nina érezte, hogy ez az a pillanat, amikor minden eldől. Soha sem volt számára ennyire fontos egy vizsga. Ha sikerül, akkor megvan az első két éve, és az összes szigorlata. Ha nem sikerül, akkor elveszíti az évét, amit már nem vehet fel még egyszer.
A papír lefordítva ott hevert az asztalán. Még nem nyúlt hozzá. Várt.
Eszébe jutott az elmúlt pár nap, anyja szavai újra felhangoztak benne.
Elővette a tollat, amivel a főiskolán az összes vizsgáját megírta, majd felfordította a papírlapot. Kétféleképpen szokott nekiállni a feladatoknak. Az egyik esetben sorra veszi a feladatokat, nem válogat, sorban oldja meg őket, egymás után. Ezt nem szokták javasolni, de ha sikerül egyenletesen haladni a feladatokkal, és tényleg tisztában van mindennel, akkor nem lehetett baj. A másik módszer szerint átnézi az összes feladatot, és értelmezi azokat, rangsorolja nehézségük szerint, és úgy kezdi megoldani őket. Ez a módszer biztosabb, de a módszer időt vesz el az embertől, tehát már eleve kizárja a tökéletes megoldás lehetőségét.
Nina tudta, hogy bármelyik megoldást is választja, minden az elején dől el. Megnézte az első feladatot, majd a másodikat, végül az összeset. Hirtelen elszállt az önbizalma, tudta, hogy nem biztos a siker. Vesztett, úgy járt, mint a bokszoló, akit a hosszú bevonuló után kiütnek az első menetben. Ahogy elkezdődött volna a küzdelem, abban a pillanatban be is fejeződött. Mérhetetlenül csalódott volt. Felnézett a papírjaiból, és figyelte, ahogy a többiek lázasan dolgoznak. Kívülállóvá vált. Nem fogott neki a megoldásnak. Nem lett volna értelme. Ha meg is tudta volna oldani azt a pár feladatot, ami ment volna, nem érte volna el az ötven százalékot. Letette tollát, várt még húsz percet, mivel nem akarta olyan gyorsan befejezni. Valamit még írt a papírjára, hogy azért üresen ne adja be, de ez már csak pótcselekvés volt. Valami olyasmi, mint amikor a csatatéren összeszedik a halottakat. Nincs jelentősége, de meg kell tenni. Nina felállt, eltette cuccát, leadta dolgozatát, majd kisétált a teremből.
Leérve kinyitotta a főiskola hatalmas ajtaját és kisétált rajta.