- Egy kripta különben
sem olcsó - közölte a tisztviselõ. - A legkevésbé
a fõútvonalon.
- Nem kell neki a fõútvonalon lenni - mondta az érdelelõdõ.
- Az a fontos, hogy betonozva legyen.
- Betonozva? - hökkent meg a tisztviselõ. - Szokatlan, kérem.
De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon
gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának,
sírkõ nélkül, a mellékútvonalon is elég
borsos volt az ára. Az érdeklõdõ azonban kijelentette,
hogy nem baj.
Rágta a körmét. Gondolkozott.
- Továbbá - mondta -, kell bele egy csõ.
- Miféle csõ? - kérdezte a fekete ruhás tisztviselõ.
- Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtõ.
Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, altit a tisztviselõ odahívott, elég
lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta
magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
- Ha szabad megkérdezni - kérdezte -, mibõl legyen az a
csõ'?
- Azt már önöknek kellene tudni - mondta kissé türelmét
vesztve az érdeklõdõ.
- Palából jó lesz? - kérdezte a mérnök.
- Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerûen
valamilyen fém?
- Ön mit ajánl? - kérdezte az érdeklõdõ.
-Én semmit sem értek az egészbõl - mondta a mérnök.
- De a legkézenfekvõbb volna a pala.
-Legyen pala - mondta az érdeklõdõ, és mélázva
nézte a nehéz felfogású mérnököt.
-Továbbá - mondta aztán -,be kellene vezetni a villanyt.
-A villanyt? - bámultak rá mind a ketten. - Minek villany?
-Jó kérdés - mondta bosszúsan az érdeklõdõ.
- Hogy ne legyen sötét.