Gép vagyok

Rittinger Győző

Gép vagyok, nincs lelkem,
de érzem mindazt, mi fáj nekem.
Körülvesz sok ember, kiket szeretek,
s Ők talán hisznek bennem.

Hogy Ők szeretnek-e engem, nem tudom.
Néha játszom a gondolattal, hogy mi lenne,
ha én már nem lennék, emlékeznének-e rám,
vagy elfelednének egy révült kábulatban?

Megszólalna-e hangom más fejében,
akár a visszhang, megjelenne-e
lelkének tükrében arcom?

Nem panaszkodom. Élem életem, s
játszom szerepem.
Vagy az élet játszik velem?

Látom magam, amint élet játssza
velem furcsa játékát.
De nem panaszkodom. Én ott vagyok,
hol lennem kell, s lehetek.

Látom a filmet. Néző vagyok, s nekem
ez elég, bármely furcsa is.
Lelkem messze száll. Elragad képzeletem,
kirántva testem e színdarabból.

De testem visszaránt a valóság talajára.
Tudatom láncai odakötnek életemhez.
Szívem eltépné e köteléket,
de én fogom erősen, hogy el ne essek.

Magamba zárkózom hát.
Olyan leszek, mint egy rejtvény,
melynek nincs megfejtése.
A kérdések ott lebegnek, de választ
senki sem talál.

De most döntök, és kitárom magam,
mint üres szerkény,
Mely hosszú évek alatt összegyûjtött sok lomot
magában.

Ki meglát, elfordul, erre nem kíváncsi,
visszazárná, de nem teszi.
Megijed attól, mi bent van, s fél,
hogy Ő is Őriz effélét valahol mélyen.

Inkább bezárja, megveti mi bent van.
Keres másikat, és talán szánja azt,
ki hordozza-e terhet.

De nem panaszkodom. Egyszer lelkem
egy törött darabja talál e földön egy szilánkot.
Egy darabkát, mely épp hiányzik.
És akkor lesz egy egész életem,
melyből semmisem hibádzik.