Utazva a buszon körülnézek,
és eltűnődve nézem a színjátékot.
Bolond darab ez,
furcsa komédia,
benne megannyi ripacs és furcsa figura.
Itt az egyik,
kezében telefonja,
mit bámul s nyomogatja.
Mellette fiatal pár,
két egymáson csüngő,
izzó szempár.
Nem tudják miért,
nem tudják mit ér az óra,
a perc, csak egymást nézik szüntelen.
Csók csattan egymás után,
furcsa játék ez csupán?
Hallom a monoton, csattanó cuppanást,
idegesít most már ez a kiszámítható lángra
lobbanás.
Hol vagyok én,
mondja már meg valaki gyorsan,
vagy húzza le a darab végét jelző függönyt,
de nyomban!
Nem tetszik ez,
mit látok.
Vagy csak bennem van a hiba?
Elsüvített mellettem az élet száguldó gyorsvonata,
és én csak álltam a peronon, némán és
ostobán,
mint egy elmosódott kép a szerelvény egyik ablakán?