Reggel indulok,
gyorsan megyek, rohanok,
mindjárt ott vagyok.
Lélekpusztaságban gázolok,
üres tekintetek között cikázok,
csak egy perc, és ott vagyok.
Fülemben ott hallom cipőm koppanását,
miközben lelketlen testek között lavírozok,
néhány pillanat most már csupán, és ott
vagyok.
Szívem szívja vérem, pumpálja erőlködve,
lüktetőn,
miközben izzadok előre a kínos pillanatoktól, mikbe
aznap kerülni fogok,
most már csak egy szemvillanás, és mindenképpen
ott vagyok.
Belépek az ajtón, mi lengőn nyílik a semmibe, átlátszón,
vezet engem a végzet felé, mi tátong felém némán,
a csendes őrületbe...
Emberek, mondja már meg nekem valaki, hogy hová rohanok!