Rittinger Győző
Noénak
Lidércnek démona, démonnak lidérce,
csendben mérgezel belülről, mint régi időkből feltűnt kísértet.
Ma nem kerestelek, s mégis megtaláltalak,
látom arcod magam előtt, s egyszerre rettegek, mégis kívánlak.
Hány éve is annak már?
Tíz lesz maholnap.
Mit is adtál nekem?
Nem is, hiszen csak az én szívem remélte a reménytelent.
Így lesz tíz év semmivé másodpercek alatt,
s újra dobban e húscsomó mellkasom csontveretes koporsója alatt.
Szemedbe nézhetek most mégis újra, hála a hirtelen jött fényképnek,
s láthatom annak tündöklő ragyogását, még ha ezt most te bőrödön nem érzed.
Tekintetem minél többet akarok felfedezni belőled,
annál kevesebbet látok arcodból megmaradt emlékképeim törött tükrében.
Végül nem marad más, csak pár fénylő pont a monitoron,
mi akkor és most is elbűvölt s megigézett.