Rittinger Győző
A nő tűsarkon
A nő kopog tűsarkán,
a kihalt utca visszhangozza ott jártát,
elragadó létével bájolva csábit,
tündéri szemében ott van minden,
mi dobogó férfiszívnek számít,
s én csak figyelem parányi léptét.
A kockakő kopog a nő tűsarkán,
ott jártát visszhangozza az utca némán,
csábít elragadó bájával s létével,
minden szemében ott van a tündér,
mi számító férfiszívnek dobbanó érzés,
s én csak parányi emberként figyelem létét.
A kopogó utcakő, a nő sarkán tű,
az elhaló járást hangozza vissza az utca,
s létével csábítja tündéri báját,
szemében minden elragadó,
a férfiszív hadd dobogjon csak némán,
s én hiába figyelem, létem túl parányi hozzá.
A nő csak kopog, sarka kő,
a járkáló utca hallgat csak némán,
csábító létét réges-rég elragadta már,
szemében néma már minden tündér,
a férfiszív nála hiába dobban,
s engem sem érdekel túlzottan már.
Kopog a néma kő,
kihalt nő sétál sarkán,
léte már rég nem lét, csak puszta csábítás,
szemében letűnt tündér, mert okosabb már,
férfi szívben tű, semmi dobogás,
s én nem tudom, mi van már.