Hannibal
Illúziók bûvkörében
A napfény pillanatok alatt szertefoszlatta, szétzúzta a hajnal által hátrahagyott
ködfüggönyt. A reggel ezernyi fénye a megszokott varázsával köszöntött a kertvárosra.
Jack, mint mindig, ma is nehezen kelt fel. A hálószobában félig leeresztett
redőnyök mellett ébredt, teljes csendben. Illetve majdnem teljesben. A konyha
felől enyhe, lehelletfinom neszeket észlelt. Apró, tompa lépéseket, mozdulatok
halk súrlódását a levegőben. A férfi még ezt is megérezte. Kitűnő érzékszervekkel
rendelkezett, még akkor is, mikor a legmélyebb álmából ébredt. Most is. Lomha
mozdulatokkal kászálódott ki a franciaágyból, megmozgatta elgémberedett, zsibbadt
testét, végtagjait, majd felforgatta az ruhásszekrényt, mire megtalálta a számára
megfelelő ruhaneműket. Öltözködési szokásaiban az elegáns, a méltóságteljes,
a kirívó és a birzarr stílusjegyek keveredtek egymással. Sokat adott a külsejére.
Gondosan borotválkozott, megmosta, beillatosította testét. Sűrű, éjszínű, göndör
haj keretezte arányos, élénk, szabályos arcát. Harminckilenc éves volt, s ennek
ellenére még mindig úgy élt, mint egy gyerek, gondtalanul, vidáman, elevenen.
Egy szeretkezést, egy színházi előadást vagy egy borkóstolót is az élet nagy
tréfájának, játéknak tekintette. Az egész életét megpróbálta végigszórakozni.
Gyermekkorában sokkal elevenebb, temperamentumosabb és mozgékonyabb volt, ám
ahogy teltek az évek, a lendületéből lassan vesztett, akár egy borospalack,
melyet a tekintélyes szakértő nagy gonddal, körülményeskedéssel iszik ki. Szenvedélyes,
érzékeny ember volt, mindig is, olykor szeles, meggondolatlan. Kiismerhetetlen
egyéniség. Egyszerre imádnivaló, és bizarr is. Mágnesként vonzotta a nőket,
bár a ténynek, hogy élénken érdeklődnek utána, nem tulajdonított különösebb
jelentőséget, csak a szíve mélyén örült a magánéleti sikernek. Beképzeltté,
dölyfössé, és indulatossá tették őt az elmúlt évek, ahogy befejezte tanulmányait,
és az élet kemény, pénzzel és homállyal teli világában is megállta a helyét.
Szívós volt, erőszakos és vakmerő; ezen tulajdonságai segítették őt az érvényesüléshez.
Az elmúlt időszakok megöltek benne valamit abból az életvidám gyerekből, de
egykori pimasz, élcelődő, humoros, ugyanakkor lehengerlő, markáns természete
még ott rejtőzött benne, megszilárdult, oroszlánszerű jellemében. Az élet kegyesen
bánt vele, felkarolta, támogatta, s aranyba öltöztette a tehetséges, ambiciózus,
nagyszájú, megnyerő modorú fiatalembert. Valaha élvezte az életet- nagykanállal
habzsolta a Los Angelesi éjszakákat, a füstös bárokat, és a hiányos öltözetű
nőcskéket- de a kísértések, és a sötét, kicsapongó korszak után ő is megállapodott.
-Jack! Megint el fogsz késni! Igyekezz! - figyelmeztette egy bársonyos, kellemes
csengésű, női hang, mely selymesen oszlott szét a levegőben. A felesége, Margaret.
Tizenkét éve éltek már házasságban, tizenkét éve, ennek a kertvárosi, kétszintes,
lakályos családi háznak az életterében. De Jack számára minden pillanatban úgy
tűnt, mintha a kézfogót már egy évezrede tartották volna. Nem lelkesedett a
házasság szentségéért, ezért a társadalmi, polgári szokásért, melyet egyszerű,
dagályos, formális intézkedésnek vélt. Sosem tulajdonított ennek a kötőerőnek
nagy szerepet. Az életet a benne rejlő kötetlenségekkel, a függetlenséggel együtt
imádta. Margaret oldalán azonban csakhamar megkomolyodott, és kénytelen volt
levetni a pajkos gyerek álarcát. Becsületes, adófizető állampolgár lett belőle.
Ennek a nőnek sikerült megszelidítenie, és megedzenie a jellemét. Hálás volt
ezért Margaretnek. Hálás volt neki, hogy megfogta a kezét, és bevezette őt az
élet nagy, füstös labirintusába, s azóta is végig mellette maradt. Jack könnyen
boldogult, sikeres, elismert szaktekintély lett, büntető peres ügyvéd. A szakmában
elrejtette gyermeteg, komolytalan vonásait, de végleg megszabadulni tőlük sosem
volt képes. Természetesen szeretőket és talpnyalókat is tartott- némelyiküket
azért, hogy bebiztosítsa, s egyengesse vele jogi karrierjét, másokkal a testi
adottságaik és tulajdonságaik, viselkedésük miatt osztotta meg az ágyát. Örökös
szexuális, nemi zűrzavar hullámzott körülötte, mindezt Margaret persze nem sejthette.
Az asszony büszke volt szorgalmas, dolgos és ambiciózus férjére, és látatlanban
is megbízott benne, hűsége felől nem voltak kétségei. Tizenkét éven keresztül
csak kora reggel, és délután, szürkületkor találkoztak, érintkeztek egymással,
s ahogy észrevétlenül haladt az idő kereke, a simogatások, ölelések, szeretetteljes
gesztusok lassan elsikkadtak közöttük. A férfinek egész napját felőrölte komoly,
körültekintő, becsületesen végzett munkája, s nemritkán maradt ott az irodában,
munkaidő után is, az iratok, jegyzetek, akták között, hogy szexuális éhségét
csillapítsa. Különös szokásokkal rendelkezett, ha úgy hozta kedve, még az irodája
vonzó külsejű, vékony, csinos takarítónőjével is képes volt összeállni, máskor
hivatásosokat rendelt magához, a szem,- és fültanúkat természetesen egy-egy,
impozáns összegről szóló csekkel bírta jobb belátásra. Ugyanakkor, számtalan
titkos kalandja ellenére úgy érezte, még mindig imádja a feleségét, úgy hitte,
más nő nem árnyékolhatja be ezt a rajongó, magasztaló szerelmet, még az állandó
találkái és piszkos nőügyei ellenére sem lanyhult benne a Margaret iránti őszinte
érzelem. Legalábbis olykor így érezte, s ilyenkor drága éttermekbe vitte a nőt
vacsorázni, majd éjszakába nyúló beszélgetések következtek, s a végén az ágyban
kötöttek ki. Nem tudott mit kezdeni a pénzével, a hatalmával, és a tekintélyével-
mikor ezek az értékek megjelentek az életében, abból a vidám, gyerekes, barátságos
fiatalemberből gátlástalan, hazug, eltorzult, életimádó nagymenő lett. Hiába
faragott belőle felelősségteljes férfit a felesége, bizonyos ösztönök, melyek
csíráztak benne, előbb-utóbb elszabadultak. Olyan volt ez, mint egy betegség.
Halálos, őrült kór. Jack nem tudta kivonni magát hatása alól. Erősebb volt nála
ez a kényszerérzés, ez az őrült szenvedély. Jól tudta, Margaret volt a tét,
mégsem volt képes parancsolni a vérének. Az ember életében akadnak olyan pillanatok,
mikor a józanész rációja felett az ösztönök kiszámíthatatlansága győzedelmeskedik.
Jack most egy ilyen zavaros hullámvölgybe érkezett. Most gyorsan, lendületesen
kocogott le a lépcsőn. Léptei tompán koppantak a vörös szőnyegen, mely a földszinti
előszobában nyújtózott. Margaret lassan kész volt a reggelivel, a stake, a sonka,
és a tojás, mint minden reggel, most is percre pontosan ott gőzölgött az étkezőasztalon.
A nap lassan széttépte a hajnal sötétségét, az ég tengerkékre színeződött. Jack
átölelte a feleségét, és kurtán megcsókolta. A nő szája puha volt, ízletes.
A férfi úgy csókolta, mintha a cigarettájára gyújtana, vagy mintha újságot olvasna-
amolyan hagyománnyá, szokássá vált ez közöttük, mintha nem is az összetartozást,
a kölcsönös, lángoló érzelmeket igyekezne hangsúlyozni…
A férfi helyet foglalt, ránézett a friss ételre, összedörzsölte tenyerét, majd
az evőeszközök azonnal megcsörrentek a kezében. Mohón evett, nem figyelve másra,
mint egy gyerek. A feleségét mindig megmosolyogtatta ez a temperamentumos, már-már
komikus hevesség. Talán ez volt a fő ok, amiért beleszeretett Jack-be, és a
házasság kötelékében egyesült vele. Ez a pajkos, örökmozgó temperamentum, mely
egyszerre taszította, és vonzotta is az asszonyt- ez a lehengerlő viselkedésforma,
melyben a férje mindig is jeleskedett, teljesen hatása alatt tartotta őt. Jack
bűvkörébe vonta a nőt, mint minden más élettársát is. Pedig Margaretnek sem
volt oka szégyenkezésre. Karcsú volt, szerény, és még ma is roppant fiatalos.
Bájos teremtés. Arra született, hogy a férfiak támasztéka és segítője legyen.
Édesanyja halála után az apját is ő támogatta lelkileg, megpróbálva visszaadni
az öregember életkedvét. Mint a legidősebb az apa gyermekei közül, kötelességének
érezte, hogy az idős férfi magányát, sivár állapotát enyhítse. Hivatásának érezte,
hogy a férfiak mögé álljon, hogy oltalmazza őket a nehéz pillanatokban, önként
vállalta ezt a feladatot. Oroszlánként harcolt az ő oldalukon. Csak szeretetet
várt cserébe, melyet eleinte meg is kapott Jack-től, de az utóbbi években, szinte
észrevétlenül távolodtak el egymástól, szándékuk ellenére. A vonzalom megmaradt,
a tűz még lobogott, a múlt szélvihara nem szabdalhatta még szét acélerős kapcsolatukat,
és kötődésüket. Epekedve szomjazták a másikat. A körülmények azonban összeesküdtek
ellenük. Jack megromlott, és elfordult a feleségétől, amellett, hogy még mindig
imádta… Egyszerűen nem bírta ki egy-egy meztelen női test látványa nélkül, mikor
az irodában nyakig merült a munkában, amikor idegőrlő gondok nyomasztották,
s amikor Margaret nem állt mellette, hogy derűt vigyen a szürke hétköznapjaiba.
Napközben nem találkoztak, soha, csak egy-egy kurta telefonhívás bonyolódott
köztük, de legtöbbször még ennyi sem. A nő a háziasszonyok unalmas, sivár életét
élte, elszigetelten a világ ezernyi élvezetétől és fényétől.
Jack befejezte, szalvétával gondosan áttörölte szája szélét, majd felállt, és
elsietett felesége mellett. Margaret utánatekintett, egy röpke pillanatig méregette
a férfit.
-Valami baj van?- kérdezte, Jack felé fordulva. A férfi nem fordult meg, csak
megállt, a konyha közepén. Lassan fordult vissza, minden mozdulatának nyomatékot
adva. Szemében különös fáradtság, zsibbadás csillogott, úgy festett egy percre,
mint egy beteg, öreg tacskó. Pedig nagyon is életerős férfi volt, ám a mai reggelen
valami nyomasztotta, gyötörte. Még a feltűnést keltő, élénk viselkedése is mérsékeltebb
volt a szokottnál. Az a cseppnyi jókedv és vidámság, melyet magával hozott az
étkezőbe, elpárolgott. Most megtörtnek, megcsömörlöttnek látszott. Kaméleon
volt, pillanatok alatt változott a viselkedése, a közérzete.
-Ugyan, mi baj lenne?- kérdezett vissza szomorkás hangon. -Csak a szokásos.
A szakmai problémák, a hivatásom, szivem. -A mandzsettagombbal vacakolt, hogy
feszültségét elrejtse. Margaret odalépett hozzá, karcsún, kecsesen, és köréfonódott.
A férfi hűvös, merev maradt, nem lágyult el most, mint ahogy szokott. A nő a
mellkasára hajtotta a fejét, Jack magas, izmos teste védőgyűrűként vette körbe,
pedig nem ő volt az, akinek támogatásra lett volna szüksége. Jack kurtán végigsimított
a nő barnás, vöröses hajszálain.
-Jimmy Carter próbálja megvétózni az ügyfelem ártatlanságát. Jim mindenáron
keresztbe akar tenni nekem. Borzalmas, borzalmas… Nem engedhetem, hogy bekasztlizzák
a védencem, tele vannak a zsebei zöldhasúval. Meg kell nyernem ezt az ügyet.
-mondta a férfi indulatos hangon. Margaret felpillantott rá, egy percre összenéztek.
-Jimmy Carter? De hisz ő az évfolyamtársad volt a középiskolában! Mellesleg
az egyik legjobb barátod volt. -méltatlankodott az asszony. -Miért ártana neked?
A férfi kihámozta magát felesége szerető karjai közül, és leemelte fakó öltönyét
a fogasról.
-Hogyhogy miért?- kérdezett vissza. Hangjában nem kis indulat villant meg. -A
barátság nemes elve szertefoszlik a pénz, és a felnőttek világában. Tényleg
jó barátok voltunk, egy időben. Sokszor kirántottam őt a szarból. -mondta diadalittasan,
és egy örömteljes, borotvaéles mosoly villant fel impozáns arcán. -Csak már
elfelejtette.
Margaret jól emlékezett még James Carterre, Jack-kel állandóan együtt lógtak
iskola után. A lány akkor ismerkedett meg leendő férjével, mikor az, és Jimmy
a legjobb haverok voltak. Aztán az élet elsodorta őket egymás mellől. A nő csak
arra emlékezett még haloványan, hogy Carter volt Jack tanúja az esküvőjükön.
A kézfogó… mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna. A napok, az órák, a percek
csigalassúsággal teltek, mióta Margaret megházasodott. Férje körül ezzel szemben
mozgott az élet… Úgy érezte, mintha egy börtönben raboskodna… Az asszony férje
után sietett, aki a cipőkanalat kereste a gardróbban.
-Tekintettel lehetnétek legalább a barátságotok emlékére!- erősködött a nő,
kezét Jack vállára helyezve. A férfire nyugtatóan hatott az a kéz… -Helyesebb
lenne, ha egyikőtök visszalépne az ügytől, és…
Az ügyvéd összehúzott szemöldökkel pillantott fel nejére. Indulatok öntötték
el markáns, arányos arcát.
-Én ügyvéd vagyok, nem léphetek vissza egy peres ügytől. -jelentette ki ünnepélyesen.
-Miért nem?- vágott vissza az asszony. Gyönyörű smaragdszínű szemében kíváncsiság
tündöklött. Érdeklődött a férje ügyei után, mint a legtöbb asszony. Jack azonban
nem szívesen beszélt ezekről a dolgokról, főleg most nem, hogy Carter is képbe
került… Egykoron barátok voltak, igazi, becsületes, nemes érzelmek fűzték össze
őket… Mára ez kihalt, ez az érzés, melyet óvtak a széltől is, mely oly törékeny
volt… Odaveszett, elmerült az eltelt évek szakadékában. A testvéri szeretetük
az érett felnőtkorral inkább utálkozássá és ellenségeskedéssé torzult. Vagy
mégis kedvelték még egymást, maradt még egy szikra a szívükben? Jack nem tudott
válaszolni erre a kérdésre, és egyelőre nem is akart. Most már elkészült, és
kilépett volna a gardróbból, de agyába villant, hogy feleségét otthagyta válasz
nélkül. A nő a mellén összefont kézzel várt rá. Jack visszafordult, és átölelte,
szorosan, érzelmesen, erőteljesen. Ez a szorítás többet mondott, mint az ügyvéd
szavai. A gyermeteg férfi ugyanis néha egy-egy tettével, gesztusával, viselkedésével
többet közölt a vele érintkező személyekkel, mint szavak útján. Ez jellemezte
magánéletét. A tárgyalóteremben ezzel szemben azonnal megeredt a nyelve, nyoma
sem volt annak a szórakozott kisfiúnak, vagy a visszafogott magánembernek. Indulatait
azonban megpróbálta a teremben felszínre hozni, és ráereszteni ellenfeleire,
s nyugodt, kiegyensúlyozott családfőként hazatérni. A munkát mindig letette
a küszöbön.
-Túl sokat aggódsz miattam. -suttogta a férfi, miközben testük szorosan, mereven
összeforrt ölelkezésükben. A nő hajának, kölnijének puha, bársonyos illata lengte
körbe. Most, ebben a percben pokolian bánta, ahogy hitvese háta mögött bűnös
tettekre szánta el magát. Ezeknek az emléke azonban most eltörlődött, szétolvadt.
Csak nejét látta, hullámzó, hosszú haját, gyönyörű arcát, karcsú alakját, idomait,
és szenvedélyes, tűzzel, élettel teli tekintetét. Ahogy azok a szemek rávetültek,
forró érzelmek öntötték el. Egy pillanatig egymásra meredtek némán, szótlanul.
Úgy látszott, egy röpke percig, kezd helyreállni a szakadék közöttük. Hogy másodszorra
is felfedezik egymás erényeit, hogy kapcsolatuk második virágkorába ért. A varázs
azonban elmúlt, egy tűnő pillanat alatt elszakadtak egymástól, és a férfi megemelte
aktatáskáját, majd lesietett a lépcsőn. Viszonyukon semmi sem változott. Mintha
a szél megpiszkálta volna a parazsat, s egy pillanatra felszínre törtek volna
a lángnyelvek… ám a pillanat elmúlt.
Jack és Carter a tárgyaláson találkoztak ismét, hosszú évek múltán. A hűvös,
barátságtalan terem lassan megtelt emberekkel. Színes polgársereg viharzott
be a szárnyas, barnára festett kapun. Jack védence, Vinny Salieri mellett foglalt
helyet. Az alak, akinek egyébként több villája is volt Los Angeles fényűző negyedeiben,
és egyszerre több monopolycéget igazgatott, most botrányba került, amikor lefülelték,
egy fegyvercsempészési akció közben. Azelőtt mintapolgárnak hitték, valóságos
szentnek, a helyi nagymenőnek… most azonban szégyenfolt sötétlett tekintélyén
és hírnevén. Jack tisztában volt vele, hogy ezt a pert meg kell nyernie, különben
ezt a komoly társadalmi helyzetben lévő férfit az ő alkalmatlansága, tudatlansága
miatt ítélik el… a tudat, hogy ez megtörténhet, éles tőrként hasított gondolatainak
nyugodt menetébe. Salieri a tömeget fürkészte. Kollégái, legközelebbi barátai
mind helyet foglaltak körülötte. Gengszterek, sötét öltönyben, kalapban, szivarozva,
cigarettázva, botorvaéles tekintettel, azzal a fajtával, melybe nem ajánlatos
belenézni. Körszakállú, kopaszodó fickó volt, túl a hatvanon. Diszkréten hajolt
oda Jackhez, aki az ügyiratokat vizsgálta.
-Minden rendben megy majd, ugye?- kérdezte, nem épp magabiztos hangon. Az ügyvédet
a szavak kizökkentették az olvasásból, ám feje egy centiméternyit Vinny felé
fordult. Próbált erőt venni magán, erélyes, határozott, ugyanakkor megnyugtató
is lenni.
-Természetesen. -mosolyodott el. -Nincs okunk aggodalomra. A vád kifogyott az
érvelésből, most már nincsenek ésszerű érvek, csak körülményeskedni fognak.
Legalábbis nem tudnék róla, hogy sikerült újabb terhelő bizonyítékot szerezniük.
Bogarat ültettem az esküdtek fülébe, nem bizonyosak benne, hogy az ön emberei
voltak-e abban a bizonyos raktárban a razzia alatt. A szemtanúk vallomása pedig
homályos és pontatlan. Nincs tehát tényező, amely az ön makulátlanságának bebizonyítása
elé akadályt gördítene. -magyarázta, miközben fellapozta jegyzeteit, aktáit.
Megpróbálta palástolni bizonytalanságát. A száraz tudat, hogy egykori barátja,
Carter a másik oldalon harcol, már ez a tény zaklatta, ott zizegett, hullámzott
idegeiben. Tények, események, árnyak kusza egyvelege áramlott a gondolatai között.
Salieri felsóhajtott. Összébb húzta magán elegáns bőrkabátját.
-Helyes, Mr. Goodman. -bólintott végül, végigsimítva őszülő haján. -Számítok
az ön segítségére.
A szünetben nyerésre álltak. A következő időpontot elnapolták. Jack elégedetten
pakolta bele aktáit, dossziéit barna aktatáskájába, mikor a terem kiüresedett,
a tömeg kiáramlott a főbejáraton. Az öreg Vinny meghívta a kollégákat egy körre,
a közeli vendéglőbe. A hangzavar és a lárma lassan felszívódott a tágas teremből.
Egyre hangosabb léptek közelítettek felé. Megfordult. Egy karcsú, alacsony férfi
állt vele szemben, szálegyenes gerinccel, arcán démoni mosollyal. Gesztenyeszínű
szemében vörös fény izzott. Egy ideig egymást méregették, mint a veterán szakértők
a borospalackot a fülledt pincében.
-Jim…- mondta végül ki hangosan barátja, egykori lelki támasza nevét Goodman.
Emlékeiben felderengett egy kép a régi Jimről. Másnak képzelte, egész másnak.
Akkor, Oregonban, a középiskolában, a szennyes kisvárosban szerény volt, visszafogott
és zárkózott- gyámoltalan és határozatlan. Most azonban mintha acélerős személyiséggé
fejlődött volna. Beteges, esetlen gyerek volt, bőre azonban most ápoltan csillogott,
szemei életerősen ragyogtak, arca puha volt, fölösleges zsírréteg nélkül. Elengedett
egy halvány mosolyt, ahogy észrevette a Jack arcán tükröződő megdöbbenést. Nem
szorítottak kezet, csak álltak, mint két párbajozó. Egyre nyomasztóbb, tökéletesebb
csend ereszkedett rájuk. A helyiség kiüresedett, semmi nem mozdult, csak az
öreg bútorok reccsentek meg néha.
-Látom, furcsállod, hogy így látsz engem. -mondta, szavaiban halvány gúnyolódó
éllel Carter, és borostás állával odabökött az ügyvéd felé, kézszorítás helyett.
A formaságokat meglehetősen felületesen kezelték, mióta kapcsolatuk megszakadt.
Jim most Edgar Willis ügyészt pénzelte, hogy minél nagyobb kedvvel vesse bele
magát a munkába, és minden erejével Salieri leleplezésén legyen. Willis az anyagiak
fejében egyre lelkesebben, erőszakosabban dolgozott, ám erőfeszítéseinek gyümölcse
egyelőre nem éreztette hatását- Jack nyerésre állt.
-Gyenge, nyeszlett kölyök voltál, ez tény. -vigyorgott a képébe az ügyvéd, élvezve
gúnyának, szavainak maró hatását. Carter egy pillanatra lesütötte a szemét.
-Ezzel szemben most finom modorú, szenvedélyes, törtető újgazdagnak látszol.
Jim összevonta szemöldökét.
-Hogy érted ezt? -kérdezte értetlenül.
-Nyílt titok, hogy te ösztönzöd az ügyészt, hogy szorongassa meg Salierit. Gátlástalan
eszközökhöz folyamodsz. -csak úgy áradt belőle a szó, rekedtes hangon. Még mindig
ott rejtőzött szavaiban az az ellenséges, maró gúny, és az a burkolt gyűlölet.
Jim megőrizte hidegvérét, nyugodtan elmosolyodott, lehunyt szemmel.
-Nehogy azt gondold, hogy Vinny barátod ártatlan! -kurjantotta öblös hangon,
és elkacagta magát. -Nem először emelnek ellene vádat. Fegyvercsempészés és
drogkereskedelem alapos gyanúja miatt már indult ellene eljárás. Akkor megúszta
a disznó féreg, a kapcsolatai miatt felmentették. Teszek róla, hogy most ne
úgy bánjanak vele, mint a hímestojással. Ezúttal rács mögé kerül.
Jack karjára terítette olasz bőrkabátját, felmarkolta aktatáskáját, és egyenletes
léptekkel megindult a kijárat felé. Carter nyomban utánairamodott, kényelmes
tempóban.
-Téged egyéni érdekek mozgatnak, James. Nem a közjóért teszed ezt, hanem hogy
a régi sérelmeidért bosszút állj Salierin. -sóhajtotta az ügyvéd nyugalomban.
A teremőrök készségesen nyitották ki előttük a kaput. Kiléptek. A napfény az
arcukba szökött. Lassan kocogtak lefelé a bíróság hosszú lépcsőjén. Odakinn
faleveleket sodort végig az úton a langyos szellőtől felkavart levegő. Délután
volt, késő délután. Ilyenkor, az ősz elején zavaróan rövidültek a nappalok.
Az ég alja lassan bíborvörösre színeződött. A poros, szennyes utcákon csend
uralkodott. Los Angeles, a hatalmas metropolisz lassan megpihent. A két férfi
egy ideig nem szólt egymáshoz. Megfáradtan siklottak végig az elnéptelenedett,
szürke utcákon. James szólni akart, és láthatóan egész idő alatt megpróbálta
összeszedni gondolatait.
-Elismerem, tényleg a gyűlölet hajt. -ismerte be szégyenérzet nélkül. A hangja
már nem olyan volt, mint azé a fiúé, akit Jack egykor megismert. Megtelt határozottsággal,
értelemmel, bátorsággal. -Piszkos gazember ez a Salieri. Nem ok nélkül haragszom
rá. -folytatta, miközben megpróbált lépést tartani a hazafelé igyekvő ügyvéddel.
-Ez a gátlástalan pondró átgázol mindenkin, aki csak kapcsolatba lép vele. Uralkodni
akar az embereken. Azt hiszi, mindent megvehet a pénzével. Szaros kis tetű.
Azt hiszed, ha kihúzod a szarból, pátyolgatni fog téged? Meglep, mennyire naiv
vagy, Jack. Ez az ember ahhoz ért, hogy a polgárokat kizsigerelje. Törtető,
egoista, kemény maffiózó. -Az ügyvéd elcsodálkozott. Carter naivnak nevezte
őt, holott azelőtt épp Jim viselkedett ostobán és megfontolatlanul. Azelőtt
neki volt szüksége egy támaszra. Gyámoltalan volt, határozatlan. Most pedig
ő ad tanácsot. Ezt nem hagyhatta annyiban. Megállt, hirtelen megpördült, és
egykori barátja szemébe nézett.
-Nincs rá szükségem, hogy tanácsokat osztogass, megértetted?- rivallt rá rekedtes,
fémes hangon. Hirtelen ismét azok a civódó gyerekek voltak. Jim elmosolyodott.
-Csak meg akarlak kímélni egy csalódástól. -próbálta elvenni Jack szavainak
élét. Az ügyvéd lassan tovább lépdelt, és megrázta a fejét.
-Nem. El akarsz tántorítani attól, hogy kiálljak Salieri mellett, hogy engem
félretéve kiélhesd a bosszúvágyadat. -vetette oda az utána igyekvő, öltönyös
úrnak velősen.
-Ez őrültség!- próbálta mentegetni magát egykori barátja, miközben magában azon
morfondírozott, még mindig mennyire vág az esze ennek a Jack gyereknek. Az ügyvéd
mindig pontosan tudta, mit akarnak tőle az emberek. Mindig az elmék mögé látott,
apró, elejtett szavakból is tájékozódott a vele kapcsolatban lévő emberek szándékai
felől. Ragyogó ösztön segítette. Nemhiába lett ügyvéd.
-Ugyan, Jack! A szándékom csupán annyi, hogy meg akarlak kímélni egy csalódástól!
-próbálta Carter visszanyerni makulátlanságát Jack szemében az édeskés szavakkal,
ám amaz túl éleseszű volt ahhoz, hogy megzavarja. Az utcán csupán ketten csatangoltak.
Valahol, messze vadul felbőgött egy öreg gépkocsi motorja. Az utcai lámpák lassan
felvillantak közöttük. Az egyre hűvösebb szellő felkapta a szemetet, a port
a járdakőről, és ide-oda táncolt vele a szürkületben. Hatalmas bevásárlóközpontok,
night club-ok, éttermek, modern mozik és tengernyi más szórakozóhely között
jártak a gigantikus utcákon. Minden zárva tartott. A levegő kezdett eljegesedni
körülöttük. A szél bekúszott öltönyük ujján, megragadta csupasz nyakukat, és
meglibbentette ruhájukat. Jack fogai összekoccantak. Hirtelen azon kapták magukat,
hogy vacognak. Két ellenség, két egykori társ, az éjszakában. Különös helyzet
volt ez. A csendet, mely közéjük ékelődött, Carter törte meg.
-Tapasztalatból beszélek, Jack! -erősködött a jó megjelenésű üzletember, miközben
igyekezett felvenni az ügyvéd őrült tempóját. Szinte már kocogtak. Hirtelen
megélénkült a forgalom. Egy zsivalytól hangos, fényes kerületbe érkeztek. Jack
a szemével taxi után kutatott a rendszertelen, átláthatatlan, sűrű tömegben,
a nyakát nyújtogatta, hogy a körülötte állókon túllásson.
-Ez az ember egy gerinctelen féreg!- dobálózott a nem épp bóknak szánt, kemény
ízű szavakkal. Egyre hangosabban kellett beszélnie, ha túl akarta harsogni a
lármát, és az autórádiókból bömbölő zenéket. Goodman hirtelen visszafodult felé.
Tekintetük zavaró hirtelenséggel keresztezte egymást.
-Túlmentél a határon, Carter! -figyelmeztette. -Ez már becsületsértés! Az, hogy
nem kedveled a fickót, a te dolgod. Engem viszont nem fogsz befolyásolni a szánalmas
érveiddel, meg a magyarázkodásoddal. -Nyers volt és határozott. Mielőtt a kétségbeesett,
tanácstalan férfi válaszolhatott volna, Goodman a válla fölött hátrapillantott,
és sikerült elcsípnie egy taxi látványát az út másik oldalán. Megpróbált átvergődni
az úttesten, a cikázó autók között. Az utcát a friss pizza illata, az olajszag,
a sarki pékség süteményeinek hívogató illata, a hangos zajongás, az üvöltözés,
és a motorbőgés különös kavalkádja töltötte be. Hosszú bolyongás után végre
sikerült egy kurta szünetet találnia az autók áramlásai között, és gyorsan átszaladt,
épp a parkoló taxi irányába. Carter, dacolva az ismét megélénkülő forgalommal
a fürge ügyvéd után iramodott. Mindent megpróbált.
-Jack, ez az ember közönséges bűnöző! -folytatta tovább monoton hangon az elkezdett
magyarázkodást, miközben az ügyvéd kurta konzultációt folytatott a sofőrrel.
-Ne tévesszen meg a pénze, a gazdagsága! Mindenkit kiherél, aki közvetlen kapcsolatba
kerül vele!
Goodman már meg is egyezett a taxisofőrrel, ám mielőtt beszállt volna a koszos,
ragacsos, sárgás kocsiba, megfordult, egyenesen Jim szemébe nézett. Ismét vitázó,
szenvedélyes kölkök voltak.
-Mit gondolsz, te mintapolgár vagy?- kérdezte keserűen, mintha őt, személyesen
is bántaná, hogy Carter is rossz útra tévedt, hogy elsüllyedt a korrpució mocsarában.
-Szennyes, aljas pénzügyleteid vannak, megvesztegetsz személyeket, erőszakos
úton ragadod magadhoz a hatalmat! Piti törvényszegő lettél, haszontalan bűnöző!
-ismét torzsalkodtak, magas hangon, mint megboldogult gyermekkorukban. Jack
ismét belemart egykori támaszába, hogy utolsó csirkefogónak minősítette, és
egyúttal biztosította arról is a rámenős üzletembert, hogy foggal-körömmel harcolni
fog Salieri ügyéért. Jim arca paprikavörösre változott, ahogy egykori legközelebbi
barátja szájából hallotta azokat a szavakat, melyek -de ezt még magának sem
merte beismerni- meghatározták őt. Valóban bűnöző lett- de Istenem, ki feddhetetlen
ebben a sötét, torz városban? Jimmy széttárta karjait. Szemüvege lencséjére
porszemek tapadtak.
-Los Angelesben mindenki bűnös. Itt nincs makulátlan lakos, Jack! -mosolygott.
Arca fiatalosnak és fittnek tűnt, pedig Goodman előbbi szavai azért nagy nyomot
hagytak benne, mint az emberi húsban a mély barázda. Egy kifőzdéből gőzölgő
pizza nyálcsorgató illata kígyózott feléjük. -Azt hittem, ezt te tudod a legjobban!
Hiszen te vagy az, aki mindenféle utolsó szemétládát kimosdatsz a szennyből!
-rikoltotta. Jack nem érezte a szavak súlyát, a bennük rejlő szemrehányó élt.
Nem is akarta érezni. Beszállt a taxiba, az ajtót pedig durván behúzta maga
után. Intett a sofőrnek, hogy várjon még egy percet, majd letekerte az ablakot,
ahogy látta, hogy Jimmy még várakozik rá, a végszóra.
-Sajnálom, Jim. -vigyorgott a kocsiból az ügyvéd. A motorok hirtelen felbőgtek.
-Már nincsenek hatással rám a szavaid. A barátságunk erős kötelék volt, de szétmorzsolódott,
ahogy minden szétfoszlik az életben. Azt gondoltad, hogy ennyi év után hatást
gyakorolhatsz rám a puszta körmönfont szavaiddal? Engem nem vághatsz át így.
Carter nem törődött a nagy szavakkal. Vinny veszélyességét akarta bizonyítani,
minden áron.
-Ha kiállsz Salieri mellett, neked befellegzett, Jack! -fenyegetőzött komoran
a cégigazgató, megigazítani magán a vászonkabátot, amibe rendszeresen belekapott
a fagyossá váló szél. Hangosan beszélt, hogy elnyomja a színes zajt, mely körbeölelte
őket. A bérházak ablakaiban a csóró polgárok dugták ki a fejüket, többnyire
szűk trikóban, olcsó söröspalackot szorongatva, cigarettázva. Élvezték a lármát,
a mozgást, a jövés-menést. Innen-onnan veszekedések zajai hallatszottak ki a
nyílt utcára. A járókelők kusza forgataga rá se hederített. Az ilyesmi mindennapos
volt ezen a züllött erkölcsű környéken. Lepukkant munkásnegyed volt ez.
-Tartsd meg a véleményed, James. -mondta az ügyvéd. Soha nem szólította még
Jamesnek az egykori barátot. Mindig becézte. Most ez is sokat jelentett. -Nem
lépek vissza az ügytől. Nem leszek nevetség tárgya a te hülye figyelmeztetésed
miatt. Átlátok a ravasz, sunyi viselkedéseden, barátom. Fáj a fogad Salieri
fejére, ugye? -kérdezte, élvezve a helyzetet. Markáns arca mosolyra torzult.
Őszinte, gunyoros, jóleső mosolygás volt ez. -Mekkora nyereség lenne, ha eltakaríthatnád
az útból! -fokozta tovább. -Akkor bekebelezhetnéd akár a várost is! -szőtte
tovább ízetlen tréfáját. Jim arca megmerevedett. -Te lehetnél a nagy Salieri
utóda. A nagy Salieri kis utóda. -A „kis”-re tette a hangsúlyt. Elkuncogta magát.
Öblös, gurgulázó hang tört fel a torka mélyéről. Behunyta a a szemét. Nem látta
barátja savanyú arcát, de tapintható volt a feszültség.
-Ahogy kívánod, Jack. -vont vállat Carter. Szemöldökét összehúzta, bolondos,
szétszórt arca zárttá merevedett. -Megpróbáltalak észhez téríteni, de úgy látom,
nem megy. Túlságosan magával ragadott téged a pénz szele ahhoz, hogy tiszta
elmével figyelj rám. Salieri ügyesen behálózott, de mondok valamit. Engem nem
fog beskatulyázni. Engem nem. Én pellengérre állíttatom.
Az ügyvéd felsóhajtott. Az a játékos, pajkos vidámság még ott díszelgett arcán.
-Nagy szavakkal dobálózól. -állapította meg. -De annak örülök, hogy végre szembenéztél
a ténnyel, hogy a bíróság ódon falai között bizony meg fogunk ütközni. A gyerekkornak
vége van, Jimmy. -mondta ezt határozottan, mély meggyőződéssel, mintha így is
gondolná. De tudta jól, hogy a gyerekkor egyes vonásai a tárgyalóterem arénájában
köszönnek vissza; a szócsatákat, az egymás érveinek, állításainak cáfolatát,
az egymásba maró, gúnyos megjegyzéseket mind kisded, szórakoztató, mókás elemeknek
vélte. A gondtalan, mulattató élet elmaradhatatlan kellékeinek. Érett, komoly
férfinak próbált látszani Jim szemében, de lélekben mindig gyerek maradt. Otthon
is, és az irodában, vagy a tárgyalóteremben is. Most azonban erősnek akarta
mutatni magát- elrejteni a gyermeteg tulajdonságokat, hogy Carter megérezze
a veszélyt. Megpróbálta levedleni a gyermekkor kígyóbőrét, és megvillantani
oroszlánkörmeit. -A barátságunk elszállt, akárcsak a serdülőkorunk. -jegyezte
meg mellékesen. -Érett emberekként most egymással kell szembenéznünk. Most nem
az elénk gördülő akadályokat kell karöltve leküzdenünk, hanem egymással kell
megmérkőznünk. Egymással.
James beletörődve bólintott.
-Nekem így is megfelel. -vetette oda nyersen, dacosan, majd intett, megfordult,
átsietett az úttesten, majd eltűnt a sarkon. A taxi azon nyomban meglódult,
felkavarva a leülepedett port és szennyet, végigzúgva a hosszú, egyenes úton,
beépülve a közúti forgalom tengerébe.
Kemény napok következtek. Ez a beszélgetésük vihar előtti sötétedés volt, a
felhők összegyülemlése, mely lavinát indított el. Makacs módon kitartottak az
általuk képviselt, eltérő célok mellett. A per eldőlni látszott. A vád tanúinak
vallomása rendszerint pontatlan, megbízhatatlan volt. Carter elgondolkozott
rajta, hogy lefizessen-e néhány polgárt, ismerőst, hogy tanúskodjanak Vinny
ellen- aztán, akárhányszor emelte meg a kagylót, a keze minduntalan meghátrált.
Nem volt képes ilyen aljasságra. Végig Jack korholó, vádló szavai csengtek,
égtek a fülében. Romlott volt ő is- a nagyváros gátlástalansága, a korrupció,
ez a hatalmas gépezet őt is bekebelezte, de nem ment túl egy határon. Nem tudta
rászánni magát. Jack zseniális, briliáns módon állította félre az útból a hebegő,
határozatlan tanúkat, fölényes győzelmet aratott felettük, és ezt még száraz,
olykor sértő gúnyokkal is cifrázta. Carter és Willis szinte tehetetlenek voltak
vele szemben- Goodman néha irgalmatlan gyilkológéppé változott a teremben, és
ilyenkor képtelenség volt megállítani. Jimmy azonban közben ráeszmélt, hogy
az ügyvédnek van egy felesége, aki ráadásul azonos azzal a Margaret Trask-kel,
akinek a nagy nőcsábász Jack annak idején keményen udvarolt. Ismerte Margaretet,
még a középiskolás időkből. A szép, fiatal, karcsú lány még elevenen élt az
emlékezetében. Fiatalok voltak akkor, tele érzésekkel, vágyakkal, és az ellenkező
nem iránti, kimeríthetetlen érdeklődéssel. Jim meglehetősen gátlásos volt akkoriban,
s bár a lány tetszett neki, nem mert közeledni felé. Jacket azonban nem kellett
félteni, rámenős volt, magabiztos, és nagy sikert könyvelhetett el. James sosem
neheztelt barátjára, amiért elhappolta az orra elől ezt a különleges lányt-
most azonban, hogy tudomására jutott e két ember frigye, előtört belőle a bosszúvágy.
Most azon volt, hogy megkeserítse, tönkretegye és összezavarja Goodman életét-
a szíve mélyén megutálta. Utálta a közönséges, mindenkin átgázoló, gunyoros
vigyorát, a pöffeszkedő viselkedését, és neheztelt rá hatalmas tehetsége miatt
is. Haraggal nézte, ahogy a tárgyalóteremben az ügyvéd bonyolult keresztkérdéseivel
végzett egyenként a nevetséges tanúkkal. Még a keményebbekkel is könnyedén elbánt-
féltékeny volt rá, talán a bámulatos értelme, a logikája, az intelligenciája
miatt.
A barátságuk immár nem jelentett semmit- a lelkiismerete nem szólalt meg, hogy
ne próbálja elcsábítani a nőt. Sőt, idővel fellelkesedett. A barátság fogalma
elértéktelenedett számára. Egyszer, régen, talán még tisztában volt azzal, mit
jelent ez, ám képe az évek múlásával elmosódott benne. A gátlástalanság, és
az aljasság mindig nagyobb úr egy-egy barátság, egy-egy becsületes összetartozás
halovány emlékénél. Verőfényes nap volt, mikor ott parkolt a zöldövezeti házuk
előtt. Az ősz még utolsó lángjával tombolt. A kertekben sövények tündöklöttek,
virágillat töltötte be a levegőt. Csend övezte a nyugodt, hangulatos kis környéket.
Valahol víz csörgedezett. Egy gondos öregember a sziklakertjét öntözgette. Az
autók olajszaga, és éles hangja nem jutott el ide. James egyenletes, lassú léptekkel
közeledett a házhoz. Lenyomta a csengőt. Az ajtót egy villámgyors, lendületes
kéz nyitotta ki. Margaret állt ott, vele szemben, akárcsak hosszú évekkel ezelőtt.
Egy kurta pillanatig szemügyre vették egymást. Jim nem tudta eldönteni, hogy
a nő idegenként pillant rá, avagy a régi osztálytársat véli felfedezni benne.
A nő sokáig kutakodott, vizsgálta a férfi fiatalos, sima vonásait.
-Jim Carter?- kérdezte az asszony, s a választ már előre tudta. A férfi bólintott.
Tudta, hogy Jack megemlítette már neki, hogy ő visszatért a városba, így Margaretet
nem érhette akkora meglepetés. Még mindig az ajtóban álltak, a nő furcsa zavarban
volt. Nem hitte volna, hogy Carter, az egykori szolid fiú meglátogatja majd.
Azt gondolta, férje és Jim küzdelme az otthon melegétől távol zajlik le majd.
Meg aztán gondolta, a férfi nem kedveli őt kimondottan, miután sok-sok éve nem
őt, hanem Jack Goodmant választotta. Most azonban, hogy annyi idő után újra
találkoztak, a férfi szemében melegség csillogott. Vonásai ellágyultak, kedvesen
mosolygott a nőre.
-Most érkeztem Los Angelesbe. -mondta. -De azt hiszem, Jack már említette neked.
-Igen. -válaszolt a nő, hangjában izgalommal. -Kerülj beljebb. -tárta szélesre
az ajtót az üzletember előtt, aki „köszönöm”-öt rebegve belépett. Kellemes illat
csapta meg az orrát, lakályos, hangulatos otthont talált odabenn; ízléses bútorokkal,
színekkel, árnyalatokkal, tárgyakkal. Szétnézett, mintha kutatna valami után.
Több folyosót is látott, melyek a ház különböző pontjaira vittek. Festmények,
kávézóasztalok, porcelánok, dísztárgyak, elegáns bútorok látványa fogadta Cartert.
A nő finom hangja zökkentette ki vizsgálódásából.
-Na, és minek köszönhetem látogatásodat?- kérdezte Margaret, miközben mindketten
leültek a bőrkanapéra.
-Több oka is van annak, hogy idejöttem. -magyarázta leengedett hangon, kissé
keserűen. A nő a kanapé karfájára könyökölt, és elmosolyodott, miközben a kávéscsészét
vörös ajkához emelte.
-Csupa fül vagyok.
Carter kortyolt egyet a forró cappucinóból.
-Tudod, nem szeretném magam beleártani a férjed ügyeibe, de figyelmeztetnem
kell téged, hogy mostanában nem a leghelyesebb úton jár. -vallotta be savanyú
faarccal. Megpróbált úgy tenni, mintha ez a tény szánakozó érzéseket ébresztene
benne. A nő arca rögtön elkomorult, úgy, ahogy a napfényt zárják el a gyülemlő
viharfelhők. Őszinte megdöbbenésén látszott, hogy komoly érzelmek fűzik a férfihoz.
A forró kávé reszketni kezdett a kezében. Kezdte sejteni, hogy Jack miért nem
beszélt soha arról, mi történik vele napközben.
-Miről van szó? -kérdezte, próbálva palástolni az aggodalmat elbicsakló hangjában.
Jim próbált együttérző lenni.
-Nos, Jack egy maffiaperben Vinny Salieri, a milliárdos gonosztevő mellé szegődött.
-mondta nyersen. -Azt gondolja, ha tisztára mosa Salieri szennyesét, az majd
beavatja őt elit köreibe. Most minden erejével azon van, hogy a védencét tisztázza
a vádak alól.
-Mik a vádak? -kérdezte a nő, szándékosan a leglényegtelenebbre tapintva, mert
a továbbiakat nem akarta hallani. Egy percre azt hitte, ez valami rossz álom.
-Fegyvercsempészet és kábítószerkereskedelem. -válaszolta komoran Jim. Tudta,
hogy a nő szeretné elodázni a szembesülést férje általa koholt, fiktív üzelmeivel.
Margaret előtt Jacket bűnözésre törekvő, szennyes, törtető gazembernek próbálta
feltüntetni. -Salierit nem most először állítják bíróság elé, többször lefülelték
már, de a pénze révén mindig sikerült megúsznia. Valamelyik kisfőnöke vitte
el a balhét -itt felemelte hangját- mostanáig.
-Jim, remélem, tisztában vagy azzal, hogy nem kevesebbet állítasz Jackről, mint
hogy -mondta Margaret, s reszketett, mint a nyárfalevél- ő egy közönséges bűnöző.
-ezeket a minősítéseket is nehezére esett kimondani. Nem akart hinni Carter
mézes-mázos, segítő szándékú állításainak. Ugyanakkor ez magyarázatot adhatott
volna férje zárkózottságára, és titkolózására. Ez lett volna az, amit rejtegetett
előle? Belegondolva a szőr felállt Margaret alkarján. A feddhetetlen ügyvéd.
Jack sosem tenne ilyet, nem vinné rá a sors- erősködött magában az asszony.
Carter komoly állításai, és a személyiségéből áradó megfontolt merevség azonban
nyomós ellenérvek voltak.
-Nem szeretném, ha az válna belőle, Margaret. -rebegte Jim hamis keserűséggel.
-Valaha mégiscsak közel álltunk egymáshoz. Kötelességemnek éreztem, hogy figyelmeztesselek.
A zavart nő nem tudott mit válaszolni. Lenyelte a válaszát.
-Na de beszéljünk vidámabb témákról. -mosolyodott el hirtelen Jim. Ez az átmenet
nélküli hangulatváltozás elárulhatta volna őt, ha Margaret nem lenne olyan,
felcsigázott állapotban, hogy ne vegye észre. -Legalább jól megvagytok?- kérdezte
udvariasan. Margaret nem válaszolt. A férfi a hallgatásból arra következtetett,
hogy nincs minden rendben. Az akváriumban kecsesen úszkáló angolna árnyéka végigkúszott
fitt, egézségtől duzzadó arcán. Odahajolt a nőhöz.
-Van valami baj? Nekem elmondhatod. -biztatta nyájasan. -Én a barátod vagyok.
Rám gyerekkorunkban is számíthattál. Tudod, hogy nem voltam közömbös irántad.
-ez majdnem úgy hangzott, mint egy szerelmi vallomás, hát még ez: -Most sem
vagyok az.
A nő zavarban volt. Az információáradat, melyet Jim rázúdított, megemésztést
igényelt, azt, hogy leülepedjen. Jim azonban nem hagyott erre időt neki.
-Hát, az igazat megvallva nincs minden rendben. -nyögte ki a nő. Nem is tudta,
miért árulta ezt el. Talán azért, mert barátnői mind jó távol laktak tőle, és
az unalmas hétköznapokon felgyülemlett gondokat nem tudta kivel megosztani.
Feszültség halmozódott benne. Nem igazán bízott Carter mézes-mázos közeledésében,
ám nem volt más választása. Más nem hallgatta volna meg. -Mostanában eltávolodtunk
egymástól. -vallotta be őszintén. Szemében könny csillogott. Jim kitörölte a
könnyet a szeméből. Keze lágyan siklott végig a nő puha arcán. Egymás szemébe
néztek. Hirtelen olthatatlan vágy ébredt szívükben. Két régi barát találkozott,
és felgyulladt bennük egy érzés, egy furcsa, megmagyarázhatatlan szenvedély.
Arcuk egymás lehelletét érte. A nő egy percig végtelenül hálás volt ennek a
régi ismerősnek a törődésért, és a hirtelen rázúdított szeretetéért. Régen érezte
már, hogy szeretet, kedvesség zsongja körbe. Nagyon régen. Bizarr helyzet volt,
ez, hogy férje egykori legjobb barátjában, mai riválisában talált megértő fülekre.
-Hát igen, a jó öreg Jack gyerek. -mormogta szelíd korholással James. -Bizonyára
többet törődik a munkával, mint a családjával. Egoista volt, már a középiskolában
is, kemény, feltörekvő, pedáns tanuló. -kacagott. -Kőszikla volt, vezető, mindigis.
-állapította meg tárgyilagosan. Még elevenen élt benne az az ambicióus fiatalember.
-Mostanában mintha elhanyagolna engem. -folytatta az asszony, csendes, bizalmas
hangnemben. A férfi félretolt a nő hajából egy tincset, ami a homlokába lógott.
A nő száraz, fényes bőre, arca ragyogóan szép volt.
-Ha engem választottál volna, ez nem történik meg. -mondta velősen. Hirtelen
ráeszmélt, hogy túlment egy ponton. Túlságosan hevesen akart az asszony bizalmába
férkőzni. Képtelen volt most uralkodni magán, elkapkodta a dolgokat.
-Tessék? -kérdezte Margaret, felelősségrevonó éllel. Felállt a kávézóasztal
mellől. Karcsún, lágy idomokkal magaslott Jim előtt, izmos bokával, széles csípővel,
arányos testtel, és hosszú, hullámzó hajzuhataggal. Reszketett.
-Ne haragudj, Jim, de azt hiszem, jobb lenne, ha most magamra hagynál. -mondta
kitérően. -Felzaklattak a szavaid.
A férfi lehajtott fejjel ült. A kiüresedett csészét az asztalra tolta.
-Csak segíteni akartam. -mondta bűnbánóan, miközben arcát tenyerébe temette.
-Kérlek, menj el!- nyomatékosította. Jim felkelt, és a keveretről felkapta vászonkabátját.
Végigsiklottak a vörös futószőnyegen, majd James távozott. Az ajtóban még visszanézett.
Résnyire nyitva volt még. Tekintetük találkozott. Nem lehetett volna pontosan
megállapítani, mik rejtőzhettek azokban a pillantásokban.
A per eldőlni látszott. Jack uralta a helyzetet. Miközben az állítólagos fegyver-adás-vétel
lezajlott egy lepukkant külvárosi garázsban, egy feltűnő szemtanút a kereskedő
bandák agyonvertek. A törvényszéki orvosszakértő megvizsgálta az ügyet, Salieri
azonban lefizette, mert félt, hogy ezegyszer bebizonyosodik a bűnössége. Ezen
az egy tényezőn kívül minden simán ment. Jack lelkesen végezte ki a tanúkat,
miközben az esküdtszék előtt hatásos szónoklatokat tett Vinny ártatlanságáról.
Szavai szentírásként, nyomatékosan ágyazódtak be a tisztelt esküdtek tudatába.
Hatalmas hatást gyakorolt rájuk- mint minden tizenkettőre, kikkel élete során
dolga volt. Értett az emberek nyelvén- sokszor hazugságokat hitetett el velük,
mint most is. Nem lehetett nem odafigyelni fémesen csengő hangjára, orgánumára,
stílusára. Különös érzéke volt ahhoz, hogy akcentusa, beszédtechnikája maradandó
nyomot hagyjon hallgatóságában. Többek között ez a lehengerlő él, mely megvillant
szavaiban, ez segítette győzelemhez a megszámlálhatatlan peres ügyében.
Miközben minden erejével azon volt, hogy tisztázza védencét, Carter megpróbált
ráakaszkodni nejére.
Már nem volt remény, hogy megállíthassa a pokolian jó ügyvédet, ezért úgy döntött,
hogy a magánéletében fog vihart kelteni, hogy egy kicsit elgyengíthesse. Jim
szinte naponta meglátogatta Margaretet, számtalan telefonbeszélgetést váltottak
egymással. Az asszony érezte, hogy ez az ember ismét közeledni akar hozzá, de
nem tudta pontosan, miért. Nem nézte volna ki belőle, hogy el akarja őt szakítani
Jacktől. Az egykori jóbaráttól, kivel egymás támaszai, segítői voltak a hosszú
iskolai évek alatt. Carter a segítőkész, figyelmes társ jóságos álarcát öltötte
magára, miközben bensőséges társalgásaik alatt egyre közelebb került a lányhoz.
A napok múlásával egyre inkább megkedvelte Jim-et, vagyis azt a Jimet, akit
a férfi ravasz módon megmutatott neki.
A kerti asztalt ülték körül. Csendesen kávézgattak, az őszi langyos, kevert
levegő lehelletfinom szellője belopódzott ruhájukba, végigfutott bőrükön, és
arcukon.
-Mostanában mintha úgy érezném, hogy van valakije. -szólalt meg hirtelen Margaret,
hangot adva kételyeinek. Carterrel olyan mély és megértő lett a kapcsolatuk,
hogy úgy érezte, neki kiöntheti a szívét. Az egykori visszahúzódó fiatalember
most érzelmekkel teli, odaadó barátnak, támasztéknak látszott, őrangyalnak,
akinek az ember őszintén elmondhatja, ami teherként nehezedik a vállára. Margaret
akkor, csaknem húsz éve még nem tudhatta, hogy ez az ember ennyire türelmes
és barátságos, mert jelleme csak később alakult ki. Jim arcára most hamis meglepődés
ült ki. Szemüvegét tisztítgatta, majd visszatolta az orrnyergére.
-Az nem volna bölcs lépés tőle. -szólalt meg Jim kiszáradt torokkal, recsegő
hangon, majd egy újabb pohár Jack Daniels-szel megolajozta elfáradt hangszálait.
Folytatta. -A házasságotok évek óta remekül működött ezidáig, nem igaz? Semmi
válság, vihar, összetűzés… Miért pont most borulna fel ez a rend?- kérdezte.
Apró, mélyen ülő, gesztenyeszínű szemei élénken fürkészték a nő arcvonásait,
és reakcióját. Carter érezte, hogy jó úton halad. Erőfeszítései nyomán siker
termett. Margaret, a magányos, gyönyörű nő, az elhanyagolt, csinos feleség végre
bizalmába fogadta őt. Magában elmosolyodott.
-Talán eddig is voltak nőügyei, nem tudhatom biztosan. -felelte keserűen a lány.
-Napközben sosem találkozunk, sosem beszélünk, és sosem bizonyosodhatok meg
a lojalitásáról. Olyan ez, mintha egy sötét verembe taszítana, és elzárná a
napfényt előlem. -mondta csilingelő, selymes, panaszos hangon. Jim egy pillanatig
komolyan sajnálni kezdte ezt a nőt. Átérezte fájdalmát.
-Én megbizonyosodtam arról, hogy szeret téged.- mondta Jim enyhítő hangon. A
lány arca felderülni látszott. A szennyes felhők béklyóját szétszabdalva kibukott
a nap. Fénye rájuk borult. -Tudod, akkor, sok-sok éve, mikor megtetszettél neki,
körülzsongott téged, és rólad áradozott, amikor kettesben hazafelé igyekeztünk.
-mondta, mosolyogva felidézve magában ezeket a pillanatokat. Margaret válasz
nélkül hagyta. A kiüresedett kristálypoharakra pillantott. Az ezüsttálcára pakolta
őket, és elindult befelé.
-Kérsz kávét? -fordult vissza Jimhez.
-Igen, cukor nélkül, ha lehet.
A nő hamar visszaért. Ellibegett Carter mellett, és az asztalra tolta volna
a kávéscsészékkel megrakott tálcát, ám rosszul lépett, és meghúzódott a bokája.
Egyensúlyát elvesztve zuhant a földre. A tálca egy pillanatig fenn fügött a
levegőben, majd alázuhant, összezúzva a csészéket, és kilöttyintve a forró kávét.
A fűbe cserépszilánkok jutottak, a sziklakertet szegélyező köveken pedig végigfolyt
a kávé. Jim azonnal a lány segítségére sietett, és felemelte. A kerítés mögött
közben megállt egy csillogó Ford. Az egyik legújabb gyártmány volt a piacon,
ezüstös, fémes borítással, karcsú, elegáns külsővel, és vadállatias, hatalmas
teljesítményű motorral. Jack azonnal kiszúrta Cartert, és rejtekhelyéből figyelte
a jelenetet. Figyelte a széttört csészedarabokat a fűben heverve. A csészedarabokat.
Eltörve. A férfi eközben felsegítette nejét, aki fojtott hangon nyögött.
-A lábam… -lehellte.
-Nem lesz semmi baj. Vigyázok rád. -mondta az üzletember, bódító hangon. Közelebb
hajolt Margarethez, és szájon csókolta a nőt. Az nem bánta. Felbátorodva ölelték
meg egymást, egymás ajkán csüngve, összefonódva. Úgy festettek, mint egy szenvedélyes
szerelmespár. A járdán lépés koppant, egy kocsiajtót pedig valaki irgalmatlan
erővel csapott be. A léptek egyre fürgébben közeledtek feléjük. Hátrapillantottak.
Jack kifejezéstelen arccal nézett feléjük. Átszelte a kertet. Léptei alatt szinte
ropogott a rége öntözött fű. Mindketten felálltak. Jim a fehér székbe segítette
az asszonyt, majd visszafordult a közelítő ügyvédhez. Jack megállt, és szótlanul
nézte őket. Meg akart szólalni, de lenyelte a szavait. Várta, hogy ők magyarázkodjanak.
Imádta, ha magyarázkodnak előtte. Aztán van alkalma megcáfolni, és megsemmisíteni
a magyarázkodást. Először megpróbálta kicsalogatni a medvét a barlangjából,
hogy utána beledöfhesse lándzsáját. Jim és Goodman között feszültség villant
meg. A szél hirtelen megélénkült.
-És hol marad a körülményeskedő mentegetőzés?- kérdezte sértett hangon Jack.
Kedve lett volna hozzá, hogy megüsse a férfit, aki aljas módon hátbatámadta,
ám ökölbe szorított kezét sikerült féken tartania. James lehajtotta a fejét.
Úgy tett, mint aki szégyelli magát.
-Amit láttál, láttál. Nincs ezen mit cifrázni. -rebegte büszkeségtől átitatott
hangon. Ez megadta volna a végső lökést a pokolian feldühített ügyvédnek, hogy
elragadják az indulatai, de inkább görcsösen lecövekelt ott, ahol állt, mert
félt, hogy ha megmoccan, nem kegyelmez ennek az alávaló csótánynak. Tekintete
most ellebegett Carterről, és feleségére vándorolt. Az asszony értelmes, töretlenül
gyönyörű arccal, ragyogó szépséggel pillantott vissza rá, úgy, ahogy szokott.
Szerelemmel. Smaragdszín szemeiben könny csillogott. E két férfi összekuszálta
a gondolatait, ahogy mindketten egymásnak próbáltak ártani, rajta átgázolva.
E két acélerős jellem közt vergődött. Hatásuk alatt tartották, mindketten. Az
asszony összeroppant, eltörpült az akaratos férfijellemek gyűrűjében. Gyengének,
elesettnek érezte magát ebben a pillanatban, ahogy ez a két ember összetűzött
miatta. Részben miatta. Ez a perc adta meg a végső indíttatást, hogy a kötelék,
mely egykor vasmarokként fogta össze kettejüket, elvesszen a semmibe, a gyerekkorral,
és közös emlékeikkel együtt. Ezt a kort végleg lezárták magukban, szívükben
elhomályosodott az együtt átélt idők képe. Férfiként savanyú események és sajnálatos
tettek formálták a kapcsolatukat. Elhidegültek egymástól, és ellenségekké lettek.
Jack nem kérdezett többé. Soha többé nem kérdezett semmit. Mindent értett. Illetve
azt gondolta, hogy tökéletesen átlátja ezt a helyzetet, ezt a hétköznapi szerelmi
háromszöget. Hány ilyen ügye volt… Szerelmi háromszögek, féltékenység, irigység,
hűtlenkedés, titkos, lopott csókok… És most mindez, melynek eleddig külső szemlélője
volt, ővele történt meg. A megcsalt férj szerepköre jutott rá ebben a hosszas
perben, mely közte és Carter közt folyt. De ezzel a per véget ért.
-Takarodj a szemem elől. -vetette oda félvállról a férfinak, szenvtelenül, tiszta,
érzelemmentes hangnemben, mintha nem gyakorolt volna rá hatást az imént látott
jelenet. Mintha a szíve nem sajogna. Mintha nem reszketne a keze, akár a fűszál
a talpa alatt. -Többé nem akarlak látni. -mondta ki végre az ítéletet. Jim meglódult,
és otthagyta a házaspárt. Alacsony, törékeny alkata, sötét idomai belevesztek
a lassan leereszkedő félhomályba. Ilyenkor, az ősz elején zavaróan rövidültek
a nappalok. A fényt lassan elzárták a komor felhők. Azonban a sugarak egy apró
töredéke még áthatolt sűrű béklyójukon.
Jack kénytelen volt megbocsátani Margaretnek. Nem vitte rá a lélek, hogy elszakadjon
tőle, mert tisztában volt azzal, hogy ő is bűnös ember. Hiába jól menő ügyvéd,
hiába jó vágású fiatalember és sikeres, jólétben dúskáló állampolgár, ő is vétett
a házasság szentsége ellen. Megpróbálták elfelejteni a múltat. Jack Goodman
új életet kezdett. Többé nem vállalt maffiapereket.
James Carter nem sokkal azután, hogy Goodman segítségével Salierit végül is
felmentették, elutazott a városból, vissza délre, Floridába. Azóta nem hallottak
róla.
Jack néha szándékosan lever egy teáscsészét. Elégedett, mikor a cserép nem áll
össze. Már nem mos tisztára kétes alakokat, becstelen bűnözőket. Visszavonult
a világ elől, és csak feleségének él. Csak tisztességes perekben vállal szerepet.
Egy nap egy cserép talán újra összeáll, ki tudja.