Szabó Viktor
Õrület
Az újságíró kazettát cserélt diktafonjában.
Az õrült továbbfolytatta zavaros eszmefuttatását.
- Úgy bizony barátocskám, nem Isten volt ki e lényt
a porból megalkotta. Mert mikor az ötödik napon megteremtette
a szép, boldog világot, s látta, hogy az tökéletes,
pihenni tért, s elaludt. És a Természet átvette
Isten határtalan bölcsességét... De a magára
maradt port borzalmas betegség támadta meg. És ez a szörnyû
daganat mozogni kezdett, és felállt... És a Természet
tehetetlen volt, mert Isten aludt, és nem volt ki megvédje az
ocsmány ragálytól. A Természet megbetegedett, s
az õ betegségét Embernek hívják. És
ekkor a Betegség átvette uralmát a Földön...
De a Betegség beteg férgei ezek az ember-porszemek, ezek a bacilusok
egymást is pusztítják, undorodva egymástól,
egymás förtelmes bûzétõl... Mert valahol legbelül
õk is érzik, hogy a por beteg kiütései csupán,
s egyszer pusztulniuk kell...
Igen barátom, pusztulniuk kell... Mert Isten egyszer felébred
hosszú álmából, s hirtelen megõszül,
mikor meglátja, hogy mivé lett az Õ tökéletes
világa. És szörnyû haragjában kiégeti
ezt a gennyes daganatot..., és nem lesz többé Ember..., és
megint tiszta és nyugodt lesz a Föld.
Az újságíró kilépett a zárt osztály
ajtaján. A professzor nem túlzott - gondolta - ez az ember tényleg
komplett õrült. Már besötétedett mire beért
a szerkesztõségbe. Az asztalán ott hevert az Újság
legfrissebb száma. Kinyitotta és szórakozottan olvasni
kezdte a címeket: Újabb olajszennyezés..., Háborús
helyzet..., Tûzvész..., Éhínség... - egyre
hevesebb mozdulatokkal lapozott - Pusztuló növényvilág...,
Katasztrófahelyzet..., Több száz áldozat..., Kihalt
állatfajok... - kétségbeesve gyûrte az oldalakat
- Népírtás..., Szennyezett folyók..., Fertõzésveszély...,
Merényletsorozat... Az újságíró õrjöngve
tépte szét a lapokat. Egy pillanatra megdermedt. Zavaros tekintettel
bámult rá a számítógép villogó
képernyõjére, majd hirtelen, õrûlt hévvel
írni kezdett:
"És az ötödik napon Isten elaludt..."